Bruckner Győző: A reformáció és ellenreformáció története a Szepességben. I. kötet (1520–1745-ig). Budapest 1922.

II. Az ellenreformáció kísérletei és győzelemre jutása a Szepességen

Térítései közepette érte őt Szomolnokon 1670. áprilisá­ban a kuruc betörés, amelynek ő ís majdnem áldozatul esett, ha Bónis Ferenc kuruc tiszt meg nem menti a kurucok kegyetlenke­dései elől. Június elején Giovanelli Sz. 300 császári lovassal ki­verte a kurucokat szomolnoki bányatelepeiről és most a pusz­tításokért a szomolnoki lutheránusokat vádolták. E vád kapóra jött Hanaciusnak, aki karhatalommal látott most térítéseihez, úgy hogy rövidesen 300-an tértek vissza a katholikus hitre. Giova­nelli Sz. kegyetlenül járt el az evangélikusokkal szemben, bűn­vádi eljárást indított ellenük, kettőt kivégeztetett, sokat bebör­tönöztetett, az ev. bányatisztviselőket elbocsátotta, a templomot és a plébániát visszafoglalta, az ev. lelkészt és tanítót elűzte és a régi magisztrátust letette és csupa kath. egyénekből álló tiszti­kart állított a bányaváros élére. Hanacius elemében volt és fárad­hatatlanul hódította vissza a szomolnoki evangélikusokat, akik­nek számát ő akkor a 400 katholikus lengyel munkással szem­ben 1000 lélekre tette. Júliusban már felváltotta őt Zeller Farkas plébános misszionáriusi működésében, amelyet azután annál na­gyobb eréllyel Szepesolasziban folytatott.-) A szepesi bányavárosokban tehát karhatalommal foglalták el Merény kivétevével az ev. templomokat. Gölnícbánya, Svedlér, Stoósz, Szepesremete ev. templomait 1671-ben októberben Bár­sony György szepesi prépost már birtokba vette a katholikus egyház nevében. 3 ) A szepesi bányavárosi templomok elvétele előtt jelent meg Bársony Gy. szepesi prépost Topporczon és Görgey János ottani földesúrnak minden tiltakozása dacára lefoglalta 1671-ben ápri­lis hó 21-én az ev. templomot és Ritzmann Vencel ev. lelki­pásztort elűzte onnan. Görgey János azonban nem tűrte ezt a visszás helyzetet s visszaszerezte a templomot az evangéliku­soknak. 4 ) Mihelyt a káptalan erről tudomást szerzett, már 1672-ben elküldötte Mattyasovszky László és Sigrai János ka­molnoki ellenreformációra vonatkozó adatokat Fridreich a ,,H. Szomolno­kon a J.oanelli családnál" c. fejezetben közli. (Veszprémi r. kath. íőgimn. 1904/05-iki értesítőjében 32—38. 1.) 2 ) u. o. 3 ) Hain 401. 1. és v. ö. Báró Mednyánszky Dénes: A telvanai báró Giovanelli felsőmagyarországi ága. (Szepesm. Tört. Társ. Évk. 1886. Lőcse II. évf. 50. 1.) 4 ) Görgey Albert: A topporczi és görgői Görgey nemzetség és & svábóczi és tótfalvi Sváby nemzetség történetéből. Igló, 1910. 37. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom