Bruckner Győző: A reformáció és ellenreformáció története a Szepességben. I. kötet (1520–1745-ig). Budapest 1922.

II. Az ellenreformáció kísérletei és győzelemre jutása a Szepességen

Hatást óhajtottak elérni a bemutatott iskoladrámákkal is és érdekes, hogy már 1647-ben karácsonykor mutattak be Sze­peshelyen hagy közönség jelenlétében karácsonyi játékot. 15 ) Jóllehet a jezsuiták leginkább latin nyelvű iskoladrámákat hoztak színre, mégis előfordult az is, hogy Szepeshelyen 1665-ben Nagypénteken magyar nyelven mutattak be húsvéti misztériumokat. 1,; ) A jezsuiták felkarolták az iskoladrámákat az ev. iskolák ellensúlyozása végett is, ahol azok szintén divatosak voltak, 17 ) továbbá a produktiv lelki erő kifejlesztése érdekében is. Az egyéniséget a jezsuiták különben sem tűrték meg, hiszen nevelési rendszerük célja épen az egyéniség megtörése volt. Csak egy akarat érvényesülhetett. Az egyéniség megsemmisítésével elérték ezt, hogy az egyénben a szélsőségeket kiegyenlítették s ezzel önuralomra nevelték a stúdium tagjait. Az ilyen ön­fegyelemhez szokott, mindennemű szenvedélyektől ment, alapos, bár egyoldalúan képzett tanítványokkal már most támadásba mehettek át s harcvonalba léphettek a jezsuiták, hogy a piaris­tákkal együtt teljesen katholíkussá tegyék a reformáció elter­jedése óta evangélikussá lett Szepességet. Alig telepedtek meg Szepeshelyen a jezsuiták, hatásuk a nemességre és népre szá­mottevő volt. Iskolájuk tíz évi működése alatt valósággal át­gyúrták a Csáky-féle jobbágyfalvakban és mindenütt, ahová a könvertíta földesurak révén beférkőzhettek, a nép gondolkozá­sát és vallásos felfogását. A térítési munkálatoknak fáradhatatlan misszionáriusa volt Gosztonyi István, Csáky István volt gyóntatója, utóbb a szepes­helyí kollégium rektora, szervezője és felvirágoztató ja. Első­sorban Szepeshely, illetőleg Szepesvára környékén a Csáky­féle jobbágyfalvakban hódítottak a jezsuiták. E zsellér lakos­ság a hatalom segítségével könnyen megnyerhető volt a katho­likus vallásnak. A mindszenti egyházban már győzelemre jut­P) História Resident. 14. 1. ir> ) u. o. 56. 1. — Későbben 1673. jun. 4-én Űrnapján Lőcsén egyenesen a piacon mutattak be nagy cézóval színjátékot. Ők a külső tényekben, ame­lyekkel hatni lehet a népre, látják az egyház megjelenítését. — vnd darauff eine Comedj Präsentiren leszen, mit Paucken, Drometen vnd Pfeifíen. (Hain 416. 1.) 17 ) Ábel Jenő: Színügy Bártfán a XV. és XVI. században. (Századok 1884. 46. 1.) — Ábel részletesen ismerteti Stockei Lenártnak „História von Susanna" c. ev. jellegű iskoladrámáját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom