Bruckner Győző: A reformáció és ellenreformáció története a Szepességben. I. kötet (1520–1745-ig). Budapest 1922.

II. Az ellenreformáció kísérletei és győzelemre jutása a Szepességen

Lubomirszky katonái november hó 19-én érkeztek Vár­aljára, ahol a polgárokkal együtt megrohanták a jezsuiták tele­pét és több nap alatt elpusztították az iskola ölnyi magas alap­falait, a serfőzőt, a malmot, a konvíktoroknak és zenészeknek szánt háromszobás házat. Teljesen szétszedték és kifosztották a kamráfcrés a magtárt, a szénát elhordták, az utakat járhatat­lanná tették. Nem kegyelmeztek meg a halastó töltésének, a gyümölcsösnek, veteményes- és virágoskertnek sem és annak kerítését eltüzelték. 6 ) Lubomirszky Sz. bejelentette 1647-ben Csáky Istvánnak és Líppay Gy. érsekprímásnak katonáinak Váralján véghezvitt pusztításait. Az utóbbihoz intézett leveléből megtudjuk még azt is, hogy Lubomirszky Sz. rossz néven vette a jezsuitáktól, hogy azok a rendnek 1636-ban podolini letelepítésére vonatkozó ajánlatát nem fogadták el. 7 ) A jezsuiták, akik különben eddig még Csáky védelme alatt a várban laktak, most a szepeshelyí káptalani iskola épületét, a Coderíát (Codría) vették át a káptalan nem nagy örömére s 1647-ben november hó 12-én Szuhay Pál rektor vezetése alatt Gosztonyi István és Kiszelly Vencel páterek megkezdték a tanítást. 8 ) A szepeshelyí jezsuita iskola stúdium volt, mível itt kezdettől fogva tanították a poezist, rhetoríkát és a morális theologíát. 9 ) Csakhamar nagy népszerűségre emelkedett, amennyiben már az első évben a tanulók száma meghaladta a 140-et» Az iskola központi fekvésénél fogva, az akkori korban, sokkal hozzáférhetőbb volt az ország határszélén fekvő Po­dolínnál. A Podolin környékén fellépő pestis ís Szepeshely felé terelte a tanulókat, úgy hogy Podolinban a tanulók száma le­szállt 62-re és* Liubomirszky Sz. félelme nagyon indokolt volt, midőn a podolini iskola létét féltette a szepeshelyítől, mely rögtön megalapíttatásakor egész stúdiumot ölelt fel. A jezsuiták körültekintő számítással választották ki Szepesváraljai, illető­leg Szepeshelyet rendházuk és iskolájuk székhelyéül. Szepes­váralja tőszomszédságában levő Szepesvára a nemesi várme­6 ) Fridreich i, m. 48. 1. és Rupp i. m. 170. 1. 7 ) Fridreich i, m. 49. 1. 8 ) História Residentiae Scepusiensis Societatis Jesu in Capitulo ab ejus in Scepusium adventu, (Kézirat, melyben a jezsuitarend szepesi törté­netét összefoglalták, E becses kézírat a szepeshelyí káptalan levéltárában van. Ezentúl így idézzük: História Resident,) 9 ) Fridreich i, m, 50, 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom