Podmaniczky Pál: A reformáció neveléstörténeti jelentősége. Sopron 1916.

5 » vései miért jártak oly kevés sikerrel. Épen azoknak nem volt érzékük eszméi iránt, akikre egyedül számíthatott mint segítőtársaira. Ahol csupán a vak engedelmesség a cél, ott csak meghódoltatásról, idomításról, merőben külsőleges fegyelemről lehet szó. Ez teljesen elég. Hiszen a szentségek is „ex opere operato" hatnak. Ami félig-meddig nevelésnek látszó munka folyik, épen ezért be is érheti a puszta formalismussal. A katechesis századokon át nem akar s így nem is tud többet elérni, mint a „Miatyánk", „Hiszekegy", „Üdvözlégy" gépies betanítását. A prédikáció sem egyéb .tulajdonképen, mint az egyházi parancsok teljesítésének sürgetése s a bűnbánat ezek megszegése fölött való bánat. A gyóntatószék is—Gerson János szerint különben a legjobb nevelő eszköz — csak erre ügyel. S mert így a pápaság nevelő munkájának mindenek fölött való célja a feltétlen engedelmesség, nem is bízza ezt másra. Nem bízza a családra. Az a család, amelyben az engedelmes alattvalónak nevelkednie kell, az egyház. A család különben is — noha a házasság szentség — alsóbbrendű erkölcsiségen épül föl. Az egyház szolgája épen ezért nőtlen. Engedelmessége teljesebb is, megbízhatóbb is ezért. S mivel a családnak nem jut rész a nevelés munkájából, a leánynevelés sem igen okoz gondot. De az egyház az ál'amnak, nemzetnek sem hajlandó átengedni a nevelő munkát. Különben állam is csak egy van tulajdonképen, az egyház, a mely a pápát uralja. A császárok, királyok csupán az ő hűbéresei. Az iskola falai között is csak az egyház nyelvének van joga. A nemzeti nyelv száműzve van onnan. Az „asinus", „lupus" rettenti el a gyermeket attól, hogy az iskola szent falai között anyanyelvén megszólaljon. Az engedelmes világi ember azonban a pápaságnak csak a tömegek számára való nevelési eszménye. A pápaság a maga teljesen e világi törek