Podmaniczky Pál: A reformáció neveléstörténeti jelentősége. Sopron 1916.

37 S most lássuk az evangelium paedagogiájának az útját, amelyet a reformáció óta tett meg. Ez az út nem egyenesen fölfelé haladó, sőt olykor el-elvész, de azután újra előtűnik. Lefelé hajlását már a reformáció korában észrevettük. Annak örültünk ugyan, hogy az evangelium be tudott illeszkedni a humanismus kultúrájába, de a görögséggel, Aristotelesszel, a humanista formalismussal való szövetségben hanyatlást láttunk. S a reformációt követő kor theologiája, paedagogiája csakugyan a visszaesés nyilvánvaló jeleit mutatja. Hiába, „az az Isten, aki a tiszta gondolkodással egyenlő, más, mint az az Isten, aki a Krisztusban kijelentette magát" (Schlatter : D. christl. Dogma. 636. o.). A keresztyénséggel lényegében ellentétes aristotalismussal való szövetkezés megtermette a maga gyümölcseit. Kialakul a protestáns scholastica, amely a helyes, orthodox gondolat ápolásában látja hivatását. Az akarat mind petyhüdtebbé válik. A theologia nem sürgeti a szolgálatot s az akarat nem is vágyik tettre. (A dogmarendszerben ezzel párhuzamos jelenségeket leírja Schlatter: D. Dienst d. Christen in d. ält. Dogmatik c. műve.) A theologiai studiumban az írásmagyarázat már nem áll a középpontban. Gerhard a dogmatikát és a polemikát 5 éven keresztül folytatólag adja elő, az exegesis azonban a jénai fakultáson az 1657, 1688, 1689, 1690 és 1695 években nem is szerepel (Schneller i. m. I. 98. o.) Ennek az elgörögösödött theologiának hatása alatt elkörcsosodott a paedagogia is. Ez a kor végkép megfeledkezik arról, hogy a ker. ember Luther szerint „mindeneknek készséges szolgája és mindenkinek alá vagyon vetve." Ezért van ideje és kedve az „imitatio"-ra s megcsodálja a hellen poétának fölcsapott Rhodomanus verseit s bámulattal tekint Crusius tübingeni professorra, aki 6174 német prédikációt irt le görögül. A latin verses irodalom, amint azt a lipcsei búcsú katalógusaiból látjuk, roha-