Podmaniczky Pál: A reformáció neveléstörténeti jelentősége. Sopron 1916.

23 sarjadtak, nem fogjuk megérteni többi reformátor társával szemben való paedagogiai sajátosságát sem. Zwinglihez és Kálvinhoz való viszonyát épen „A keresztyén ember szabadságáról" írt műve alapján határozhatjuk meg a legtalálóbban. Zwingli, a szabadság embere kétségtelenül az első tételre vetett volna nagyobb súlyt, Kálvin, a fegyelem embere ellenben a másodikra. Luthernél mind a kettő rezdülés nélkül való egyensúlyban van. Épen ez az oka annak, hogy miért szorítkozunk mi fejtegetéseinkben Lutherre, a reformációnak — paedagogiai tekintetben is — evangélistájára (Knoke : Grundriss d. Päd. 34.). Ha van reformátor, akiben a reformáció neveléstörténeti jelentősége félreismerhetetlen határozottsággal kidomborodik, akkor Luther az. Luther paedagogiája azonban egyelőre még nem érvényesülhetett a maga teljes tisztaságában és következetességében. Egyelőre a humanisniussal kellett szövetséget kötnie. A szövetség elkerülhetetlen volt. A reformáció egyháza rászorult a humanismus kulturájára. Az akkori körülmények között csakis a humanismus nevelhette az igehirdetés egyháza számára a csiszolt elméjű, fegyelmezett beszédű prédikátorokat, akikre szüksége volt, hogy hivatását teljesíthesse. S egyáltalában a scholastica rombadöntött épülete helyébe föl keliett az evangelium alapján építeni a tudomány új épületét. Ehhez is a humanismus Ígérte akkor a leghasznavehetőbb építőanyagot. Karlstadt sokban tévedett. Többek között abban is, hogy az evangelium egyháza tudomány és tudományos képzettség nélkül is boldogulhat. Az a súlyos válság, amelybe a tudós nevelés — a nevelő munka gerince — a reformáció első éveiben sodródott, élete erét érintette. Egyszeriben csak elnéptelenedtek az egyetemek. 1520-tól kezdve rohamosan apad az immatriculaiiók száma. Wittenberg sem kivétel. Megdöbbentő képet tár elénk az immat-