Daxer György: A páli és jánosi theologia központi eszméjének összehasonlítása. Békéscsaba 1909.

I. Fejezet

- 16 — kifejezés Pálnál igazi értelemben vett istenfiúságot is jelent (i. m. 224. 1.), hanem Wrede (i. m. 53. k. 1.) és Holtzmann szerint is ez az elnevezés theokratikus értelmén túl menő, metaphysikai értelemben veendő (i. in. 64, 68 1.). Holsten szerint is az Isten fia az Istennel egyenlő lényegü (Das Ev. des Paulus. II. r. 1898. 101. 1.). És különösen Pfleiderer hangsúlyozza, hogy az „Isten fia" fogalma nemcsak azt mondja, hogy Krisztus Isten atyai szeretetének egyedül álló mértékben való tárgya, hanem azt is, hogy lényege szerint olyan, mint Isten, t i. szellem, még pedig szentségnek és életre keltésnek szelleme (Urchristentum 211. 1.). Szóval az istenfiúság Krisztus isteni lényegét is fejezi ki. Pál azonban Isten fiának nemcsak a felmagasz

faltat nevezi, hanem kiterjeszti ezen elnevezést a történeti jézusra is. Rom. U. szerint ugyan úgy látszik, mintha Jézust istenfiúsága csak feltámadása óta illetné, de tényleg az apostol csak azt mondja itt, hogy ezen időtől fogva hatalomban is megnyilvánult Krisztus istenfiúsága, amely azonban addig is lényegét alkotta. Jézus tehát Isten fia volt már a feltámadás előtt is. Rom. 832-ben az apostol a kereszthalál előtti Jézust is így nevezi. Sőt Rom. 83. és Gal. 4í-ben, mely szerint Isten elküldé fiát, ezen név illeti már a történet előtti Krisztust is és megjelöli egyúttal mennyei eredetét is. Nemcsak Feine állitja, hogy e név Jézus messiási voltát különösen eredete szempontjából fejezi ki (J. Chr. u. P. 43. 1), hanem Holtzmann (i. m. 68. 1.) és Pfleiderer szerint is a mennyből való származás teszi Jézust Isten fiává. (Urchristent. 212. 1) A Jánosi christologia kiinduló pontja nem a felmagasztalt Úr, mint Pál apostolnál. Maga a xvowç elnevezés csak az evangéliomban fordul elő, még pedig úgy az elbeszélésben (4i, 623, lia 20i8, so, 217,12.), mint megszólitáskép is s így természetesen a földi Jézusról használva (13.3 IG

.). Azért aztán nincs is meg neki az a kitüntető, Istennel egy sorba helyező értelme, mint Pál apostolnál. Csak kétszer fordul elő az evangéliomban mint Krisztus isteni méltóságának kifejezése (938, 30, 2028.) és itt is egyszer ugyancsak mint a feltámadottnak megszólítása szerepel, aki elfogadja a Isten nevet. A másik esetben pedig Jézus imádásra méltó voltával jár együtt, mint Pálnál (938. v. ö. 14ia k.). A levélben az Úr név egyáltalán nem fordul elő. Természetes, hogy János evangélioma is ismeri a felmagasztalt Krisztust. Egyszer szól János a prológusban a feltna gasztalt Krisztusról, Istennek egyszülött fiáról, mint aki már