Szelényi Ödön: A protestáns pedagógia eszméje. Eperjes 1908.

7 Ily értelemben bátran mondhatjuk, hogy nemcsak azokban él a protestáns világnézet, a kik egyházunk hívei, hanem igen sokban azok közül is, a kiket az anyakönyv más felekezetekhez számít. Mert a protestantizmus lényege nem a külső szervezkedésben rejlik, hanem a belső, szellemi összetartozandóságban, a rokongondolkodású lelkek láthatatlan egyesülésében. Azért csak sajnáljuk, de meg nem vetjük azokat, a kik egyházunkból kiválva, egy más világfelfogás híveivé szegődtek, mert bízva bízunk, hogy a prot. világfelfogás ereje és mélysége előbb-utóbb mégis csak győzedelmeskedni fog bennük is. A protestáns világfelfogás tiltakozik minden szellemi és vallási gyámkodás ellen, szabad érvényesülést enged az egyénnek a gondolat és hit mezején. Nem fél semmiféle kultúrai vívmánytól, nem jajveszékel, ha a természettudomány új találmányt vagy fölfedezést vet felszínre, nem állítja föl a tilos könyvek indexét, hanem ellenkezőleg, mindenkit felszabadít a vallásos és tudományos igazságok megvizsgálására és azok összhangba hozatalára. A protestáns világfelfogás mindenütt szárnyra kelti a nemzeti szellemet, felhasználja a nemzeti erőt a vallásos érzelem táplálására, az egyetemes egyház nemzetközi nyelve helyébe a nemzeti nyelvet iktatja és ezzel föllendíti a nemzeti irodalmat. Nagy előnyére válik a protestáns világnézetnek, hogy méltányolja a fentemlített három tényező mindegyikének a jelentőségét. A természettudományi világnézettel szemben, mely a természettudományok nagy eredményeit egy egységes, zárt világfelfogás megépítésére akarja felhasználni és a vallásról vagy nem vesz, vagy csak nagy ritkán vesz tudomást, a prot. világfelfogás nagy súlyt helyez a vallásos elemre — tudva azt, hogy a vallásnak az emberi szívben kiírthatatlan gyökere van és meggyőződésem szerint éppen ő fejezi ki a legtisztábban és legmélyebben a vallásos hit lényegét. A vallás lényegét ugyanis, a Krisztus szellemének megíelelőleg, nem a szertartásokban és hitvallási formákban keresi, hanem a szív élő hitében. A vallás magva rá nézve az a mélyreható meggyőződés, hogy az érzékek világa mögött egy titokzatos, örök, kifürkészhetetlen hatalom él, egy mindeneket teremtő és kormányzó lény, ki egyedül igazgat és uralkodik, és ki magasztos erkölcsi czélt tűzött a világegyetem és az emberi élet elé. E felfogás szerint az emberiség történeti élete is csak alapja egy további magasabb életnek, magasabb alakulatoknak, ha föld, emberiség elmúlik is. A protestantizmus hangsúlyozza, hogy csak a személyes meggyőződésen alapuló hit az igazi vallás, és a Jézus Krisztus vallás-erkölcsi személyiségéből, az ő példaadó életéből meríti azt a hitet, hogy erkölcsi kötelességeinknek, mint isteni parancsoknak a teljesítése által lesz e világ majdan az „Isten országává". A természettudományi alapon álló szocziológia a nemzet fogalmát is csak múló valaminek tekinti, nem akar arról tudni, hogy az emberiségnek nemzetekre való szétkiilönítése természeti (biológiai) és szellemi szükségszerűség, és hogy a szétkülönülés, illetve a nemzeti egyéniségek örökös versengése nélkül minden általános emberi haladás merő lehetetlenség