Szelényi Ödön: A protestáns pedagógia eszméje. Eperjes 1908.

12 Nem nyűg lesz akkor a vallástanítás, hanem harmóniában lesz a többi tárgyakkal, csúcspontját fogja képezni a középiskolai tanulmányi rendnek és a prot. nevelésnek. Ilyennek képzelem én a prot. szellemben vezetett iskolarendszert. Már csak futólag említhetem, hogy szerintem a protestáns nevelés főrésze — nem szólva gyérszámú főiskoláinkról — a családra és a középiskolára háramlanék. Fontosak a tanítóképző és polgári iskolák, utóbbiak különösen a leánynevelés szempontjából ; — erről és a főiskolákról nálam hivatottabb előadók értekeznek. Legkevésbbé jöhetnek számba az elemi iskolák, a hol éppen a protestáns világfelfogás leglényegesebb elveit nem lehet megértetni és tudatossá tenni, s így itt szinte lehetetlen az intenziv felekezeti nevelés. Ezzel felolvasásom végére érve, kétszeresen érzem annak gyöngeségét. Sokan hézagosnak fogják tartani — de hiszen tárgyam természete hozta magával, hogy csak fölvetettem az eszméket, de azokat meg nem oldhattam. Mások ismét túlradikálisoknak vagy utópikusoknak fogják tartani nézeteimet, melyek szerint ők épp azért megvalósulhatatlanok. Megint mások úgy vélekednek majd, hogy a mit mondtam, úgyis létezik már a prot. iskolákban. Mindezért melegen óhajtom, hogy szóljanak hozzá mások is a fölvetett kérdésekhez, több paedagogiai érzékkel és gazdagabb tapasztalattal. Ha azonban sikerült kimutatnom, hogy a protestáns felekezeti iskoláknak a bennök hirdetett magasztos és szabad világnézet miatt van hivatásuk a jelenben és jövőben is; ha sikerült gyenge szavammal rámutatnom a protestáns szellemű nevelés számos előnyére és biztató perspektívát nyitnom a protestáns paedagógia előtt ; és ha sikerült vezéreszméim és az abból folyó elvek helyes voltáról a m. t. Közgyűlést meggyőznöm: czélomat elértem. Mélyen tisztelt Közgyűlés! Oly helyen jöttünk össze, a hol a kövek szava is beszél' hozzánk a magyar protestantizmus századokon át folytatott létharczárói, dicső őseink magasztos áldozatkészségéről, hitvalló hőseink vértanúi haláláról. A protestantizmus ez ősrégi fészkében, e nagymultú intézet falai között, a szivünkbe hatoló benyomások mellett, kell, hogy komoly megilletődés szállja meg szivünket, hogy protestáns tanári kötelességérzetünk mélyüljön, hogy izzó lelkesedéssé és nemes odaadássá fokozódjék. ígérjük meg ez ünnepélyes pillanatban, hogy szent lelkesültséggel és önzetlen protestáns becsületességgel fogunk tovább is munkálkodni a magyar nemzeti kultura és tiszta vallásosság fenséges oltárán. A pünkösdi lélek bűvös ereje pedig szentelje meg az első közgyűlésünk színhelyén ránk toluló emlékek indítására felújult protestáns öntudatunkat és munkakedvünket.