Sörös Béla: A magyar liturgia története I. A keresztyénség behozatalától a XVI. sz. végéig (Budapest, 1904)
I. Rész. A magyar liturgia története a reformáczió előtt - 13. §. A szentségek
kiszolgáltatásának ügyét. Egy megszabott agendát tettek kötelezővé. Erre mutat a Kálmán király alatt 1105-ben tartott esztergomi zsinat „De concordantia Divinorum officiorum" czímű XXVI. fejezete, a mely határozottan meghagyja, hogy „divinorum officiorum, vei jejuniorum secundum Libellum, quem collaudavimus. ab omnibus teneatur". Az 1493-iki esztergomi zsinat hasonló értelemben parancsolja : Ordinem etiam baptizandi et reconciliandi, secundum Canonum auctoritatem, et formám ungendi infirmos et orationem in exequiis mortuorum, atquealia similia habere, etscire studete. Ebben a tekintetben a korszak elején és végén ugyanazon elvek vezették az egyházat. A római egyház hatalmas szervezete mindenesetre nagyban elősegítette ennek keresztülvitelét, a minek megvalósítására a magyarországi protestánsok csaknem 400 év eltelte után is félénken gondolnak. Mivel fogható magyar emlékeink nincsenek, az egyes szertartások részletes ismertetését e korszakból elhagyom. Száz év a római egyház szokásainak megváltoztatására nem nagy idő. A XVI. században úgy is kell foglalkoznunk a római agendával, a mely a szertartások alakját és lefolyását illetőleg teljesen egyezik a reformácziót megelőző kor szertartási könyveivel, tartalmában azonban már nagyrészben magyar és a szabad elemekben a reformáczió hatását érezteti. Ott tehát a részben magyar elemek vizsgálata mellett ismertetésünk érdekesebb és tárgyunkhoz is alkalmasabb leend. Itt csak azokra a megjegyzésekre kell szorítkoznunk, a melyeknek érintése nélkül e kor szertartásairól helyes képet alkotni nem tudnánk. Nézzük egyenkint a hét szentséget. 1. A keresztség. A keresztséget világiak is kiszolgáltathatták szükség esetén, de arra kellett ügyelni, hogy a hivatalos szöveg a gyermek fölött elmondassék. Az ilyen szükség esetén végzett keresztségre vonatkozólag mondja a veszprémi zsinat 1515-ben : „et si nesciat literas baptizans, vulgariter dicat . . . dum tarnen praemissa forma servetur verborum . . . Porro, ubi in articulo mortis infans baptizatur, si supervixerit infans, quantocitius fieri poterit, Presbytero praesentetur, qui digendi examinatione et inquisitione praemissa, si ipsam formain