Sörös Béla: A magyar liturgia története I. A keresztyénség behozatalától a XVI. sz. végéig (Budapest, 1904)

I. Rész. A magyar liturgia története a reformáczió előtt - 12. §. A prédikáczió

véve. Feladata volna, hogy Gergely életében nyújtsa bizonyságát az igazi bölcsességnek. Az első két részhez az író anyagot a doktoroknál talált. Onnan átvette és beszédének körébe illesztette. A harmadik rész, az ünnepi vonatkozás, az egésznek rugója : Gergely élete volt. Ezt pedig vette a legendából. Első tekintetre úgy tűnik fel a dolog, hogy itt az író egyénisége teljesen elveszett, hogy ő nem volt más, mint egy toldozó napszámos, a ki a kétféle kész anyagot egyszerűen összegépelte. Egyénisége azonban mégis felismerhető, ha csak a hajtásról is. Mint az ünnep tárgya, előtte volt Gergely élete. Úgy, a hogy azt a legendában találta. Mit látott ő ebben az életben, a kolostorok alapításában, a szegények segítésében, a pápaságtól való huzódozásban ? Bölcsességet, a mely szerinte az idvesség keresésében áll. Isten megismerésében, jó életben. Hogy minek nézi a legendás életet: ebben nyilvánul egyénisége. Ehhez keres fejtegetést, a mit a doktoroknál mindenre raktáron találhat. — így készültek a szentek ünnepeire szóló prédikácziók. Az evangéliumok magyarázataiból kialakult főünnepek prédikácziói is ugyanilyen típust tüntetnek fel. Ezeknek a tartalma is ugyanaz, csak a beszéd technikája különbözött annyiban, hogy itt a textus volt adva. De meg volt a belőle készült fejtegetés is, mert ez is rég megtermett a skolasztikusok tanításaiban, csak fel kellett lapozni. Most azután példát kellett keresni rá valamelyik szentnek életéből, ezt a kettőt egy közbeékelt második részszel összeforrasztani, és kész volt a templomi beszéd. A prédikácziónak ez az egészen egyszerű alakja lélektanilag teljesen indokolható és sajátszerű szerkezete, a mely a XV. század folytán mindinkább kidomborodik, sok tekintetben hasznos útbaigazítást nyújt a mai szónoknak is. A prédikácziónak mindig előnyére válik, ha az alapul vett igazságot az élettel magyarázza, vagy az erkölcsi igazságokat reá tudja vezetni az életre. De egyáltalán nem szabad oly felületesen végezni e munkát, hogy a kettő egymást teljesen ne födje, mert ekkor sohasem csak az egyik, vagy a másik fél, hanem mindig az egész prédikáczió szenvedi a csorbát.