Sörös Béla: A magyar liturgia története I. A keresztyénség behozatalától a XVI. sz. végéig (Budapest, 1904)
I. Rész. A magyar liturgia története a reformáczió előtt - 12. §. A prédikáczió
rendszabályok által, előkészíttetett. A vasárnap megünneplésére is szigorú törvények hozattak. Kálmán király pedig a papokra vonatkozólag intézkedik kellő szigorral, hogy az elszaporodott idegen kalandorokat kiszorítsa, a kik hazánkban nem annyira térítői munkát, mint inkább zsákmányt kerestek. A Xll. és XIII. század pápáinak sok gondot adott a szerzetesek fékentartása, a kik a világi papok tudatlansága által neki bátoríttatva, részint könnyelmű és felületes prédikáczióikkal, részint komoly és megfontolt írásmagyarázataikkal szolgáltattak okot arra, hogy az egyházi beszéd tartásától eltiltassanak. Nálunk a budai zsinat 1279-ben foglalkozott ezzel a kérdéssel. Figyelmét a tatárjárás után következett szerzetes-invázió hívta fel. A prédikálásra vonatkozólag kimondja: Nulliis passim recipiatur ad predicandum, nisi fuerit authentica persona, vei alias per Sedem Apostolicam privilegiata, aut ad hoc per episcopum design ata. 1 A prédikáczió tárgyát illetőleg rendelkezik az 1460-ik évben tartott szepesi zsinat. Legelső sokban nagyböjt idejére a püspöknek fentartott esetek ismertetését kívánja, azután a gyónásra vonatkozó oktatást és a mise látogatására való buzdítást. Az esztergomi és veszprémi, valamint a nyitrai 1494. évben tartott zsinat is a napi evangéliumokat ajánlják magyarázatra és a vándorszónokok haszonlesése ellen tesznek intézkedéseket. Gellért latin nyelvű, de Konrád által tolmácsolt prédikáczióinak híre és hatása legendájában följegyeztetett. Székesfehérvárott István király és az ország nagyjai előtt oly megragadóan beszélt Nagyboldogasszony napján, hogy a király fia nevelését reá bízta az idegen szerzetesre. Később mint csanádi püspök is híres volt beszédének erejéről : „a király és nép... és valamennyi keresztyén mind álmélkodék az Isten igéjének nagy vigasztalásán". A mikor a szerzetesrendek vették át a prédikácziók tartását, különösen a benczések, czisztercziták, pálosok, ferencziek, dömések és a premontreiek voltak azok, a kik e téren jelentősebb eredményt értek el. 1 Péterfy : S. C. 113. 1.
