Sörös Béla: A magyar liturgia története I. A keresztyénség behozatalától a XVI. sz. végéig (Budapest, 1904)

II. Rész. A magyar liturgia története a reformáczió századában 1526–1600 - II. szakasz: A római egyház magyar nyelvű kultuszelemei - 53. §. A prédikáczió

annak előtte az Luter vélekedését nemkülönben tartották, mintha menyből adatott volna nekik. Annak utána támadának ugyanazon Luternek scholájából az Anabaptisták, Osiandrinusok, Svenkfeldianusok, Maioristák, Libertinusok, Calvinisták, Puritánusok, Unctusok, Trinitáriusok és sok egyéb visszavonó tévelygők, kik között annyira eloszla az ő mesteröknek országa, hogy magának így semmi sem marada benne. Mert ugyan nem tudom, hol maradott volna meg épen a Luternek tudománya és a ceremóniák hol szolgáltatnának szintén ugyan, mint ő tőle szolgáltatnának. A Zvinglius bolondsága sem sokat tarta, mert Calvinus és Beza mélyebben menének és külömb módot találának abban, a mit ő elkezdett vala és eltávozván Zvingliustól, melléjök vonnak inkább mindazokat, a kik őtet követik vala. De Calvinus sem mindenütt hosszú ideig uralkodhaték, mert Lengyelországban és Erdélyben a Trinitáriusok kivonák szájából a koncznak jobb részét. És azonközben ezek is oszlani és romlani kezdének, holott Dávid Ferencz, ki főember köztök, tovább ment immár a tévelygésben és az ő társaitól sok részében külömböző vélekedést vett elő, melyért mostan úgy tetszik, érdeme szerint a tömlöczben tartatik. A többinek is így vagyon dolguk és naponként egyik a másiktól megemésztetik, kiből akárki is eszébe veheti, hogy ez az Antiehristusnak tagjai. Az Anticbristusról azt mondók nem régen, sőt Dániel régen megmondotta vala, hogy elveszi a szüntelen avagy mindennapi áldozatot. Azt müvelik a pápa rágalmazói is, kik rutolják, bálványozásnak nevezik és minden tehetségökkel azon vannak, hogy semmivé tegyék a mi Urunk Jézus Krisztusnak szent testének és szent vérének áldozatját, mely a misében áldoztatik. Kivel megbizonyíták, hogy az Antiehristusnak seregébe valók. Mert ha ez az áldozat, a mint Aranyszájú szent János írja, bizonyítja, hogy a Krisztus mi érettünk föláldoztatott, általán fogva valaki ennek ellene szól, a Krisztus halálát tagadja és avval megmutatja, hogy ellensége a Krisztusnak. A kik e világ végezete felé támadnak, azokat hamis prófétáknak, azaz Antichristus tagjainak nevezi a Krisztus. Luter és a többi ő tőle származott pápa ellenségei, ím nem régen támadának, midőn elkezdett immár közeledni a világ vége. Annak okáért semmi-