Sörös Béla: A magyar liturgia története I. A keresztyénség behozatalától a XVI. sz. végéig (Budapest, 1904)

Bevezetés - 2. §. A liturgikus nyelvekről

A niai nemzedék előtt ezeknek csaknem mindegyike holt nyelv, a mi kiveszett a használatból. A liturgiát nem is érti a nép, sem a nyugoti, sem a keleti egyházban. Ilyen körülmények között égető szükség volt arra, hogy a reformáczió megoldja az Isten beszédének hangoztatásával a nyelvek köteleit. Mindenütt, a hol csak fellépett, a nemzeti nyelven szólott, az új fogalmak számára új kifejezést keresve, a lélekbe öntött tartalom mellett, a nyelvet is gazdagítva. Mivel pedig a nemzeti nyelvet a legszentebb és legmagasztosabb szolgálatban, az istentiszteletben jogához juttatta, ezzel a nemzeti öntudat fejlesztésének is hatalmas tényezője lett. Mindenekfölött való nagy szolgálata azonban abban állott, hogy a keresztyénség mély erkölcsi tartalmát nyitotta meg az istentiszteletet addig nem értő, a biblia építő hatásától elzárt lelkek előtt. Együtt nyújtott nemzeti kultúrát és komoly morális életfelfogást. A biblia egyedüli szabályozó tekintélyével visszaállította az istentiszteletnek azt az ősi, méltóságos formáját, mely az értelem meggyőzésével az öntudatos hit felkeltését és erősítését eszközölte és ápolta. Mindenben korszakot nyitott. Elfogulatlan vizsgálódó, a ki hiszi azt, hogy Isten az ő lelkével vezeti anyaszentegyháza építését, valóban ebben látja az apostolok utódainak továbbmunkálását. Mi itt csak a nyelveket illetőleg kérdezzük római és görög testvéreinktől : mi oka van annak, hogy a mikor az egyház hivatkozva a Szentlélek vezető és őriző erejére csalatkozhatatlanvl létesít dogmákat és intézményeket: ugyanakkor bizalmát veszíti e Lélek működésében éppen azokra a nyelvekre vonatkozólag, a melyeknek használatára pedig e Lélek kiválőkéjyen adatott az apostoloknak. A reformáczió a nemzeti nyelvek szabad használatával nemcsak az Isten ajándékainak megbecsülését jelentette ki, hanem egyúttal az isteni gondviselésbe vetett bizodalomnak és a Szentlélek folytonos működésébe vetett hitnek adott erőteljes és világos kifejezést. A római egyházban tett több hiábavaló kísérlet után, így lett a reformáczióval a magyar nyelv is liturgikus nyelvvé. És a mint az Istenben bevett bizodalom még sehol meg nem szégyenült : minálunk is csak bő áldás áradott belőle. Annyira, hogy a magyar nyelv istentiszteletbe történt bevezetésének