Sörös Béla: A magyar liturgia története I. A keresztyénség behozatalától a XVI. sz. végéig (Budapest, 1904)

II. Rész. A magyar liturgia története a reformáczió századában 1526–1600 - I. szakasz: A protestáns egyházak szertartásai - 28. §. A prédikáczió

hogy csak alkalmas egyének vétessenek fel, legyen a superintendenstől és tiszttársaiktól bizonyságlevelük. A Szentírást forgassák kezökben éjjel-nappal. Megtartsák az igaz beszéd módját, megvetve a haszontalan meséket és a kötölődzködő kérdéseket. A lelkipásztoroknak (VI. cz.) komolyan kell vigyázni arra, hogy erkölcsük és életük az ő hivatalukhoz méltó legyen. Minden emberekkel, a mennyire lehet, békében éljenek s magukat ne merítsék a világ gondjaiba, sem pedig üzérkedések, avagy más nemtelen nyerészkedésekbe. Vigyázzanak továbbá, hogy nejeik ne legyenek szemtelenek (IX. c.), fecsegők, hazugok, haszontalan beszédűek avagy költekezők, hanem inkább legyenek olyanok, minőknek lenni kell a kegyességet jó tetteikben feltüntető asszonyoknak. A mi az igehirdetést illeti, azt minden vetélkedés nélkül terjeszszék. Minden tévelygést teljességgel kerüljenek, a hamis tudományt czáfolják, az igaz tudományhoz pedig ragaszkodjanak állhatatossággal. Sarlójukat más búzájába ne vágják. Az egervölgyi vallástétel (1562.) a tanításra vonatkozólag kimondja, hogy az evangélium és törvény tanításában a prófétákat és apostolokat, legfőképpen pedig a mi mesterünket, a Krisztust követjük. A próféták írását nem kiszedegetve, szaggatva tanítjuk, s azokból csonka bizonyságokat nem veszünk, sem pápista módra, mint a tölteléket, össze nem vagdaljuk, vagy meg nem bénítjuk, hagyományok közbevegyítésével szétnem tépjük, hogy így más értelemre ne csavartassanak. A törvényszerű, prófétai, mennydörgős beszédeket is megragadjuk, midőn a nép bűneit eláradni látjuk. A törvény és evangélium beszédit nem zavarjuk össze, mint a különböző leveseket összetöltő szakács, hanem Pállal ós a prófétákkal világoson a legtisztábbanmegkülönböztetjük. A gyülekezetben, nyilvános helyen, vagy a bálványoktól, bálványozástól, oltároktól, pápista szennyektől kitisztított templomokban, vagy más helyen szabadon és épületesen tanítunk, anyai nyelvünkön értelmes beszéddel, énekelünk, imádkozunk meghatározott időben és órákon kegyesen, vallásosan, elkerülve a bohóczos viseletet és öltözetet ; hajóhoz illő kiáltozásokat nem teszünk ; a paraszt, míveletlen, trágár, illemtelen beszédeket mind a nyilvános szónoklatban,