Sörös Béla: A magyar liturgia története I. A keresztyénség behozatalától a XVI. sz. végéig (Budapest, 1904)

I. Rész. A magyar liturgia története a reformáczió előtt - 14. §. A hórák

Ad tertiam. Napnak harmad idején feszejteni keálták, Megmevetésnek utánna bársonynyal ruházák. Az ö szentséges fejét tevissel koronázák, Kénnyát vállán viseli a kénnak helire. Ad sextam. Napnak hatod idején Jézust megfeszejték. Kénnyában megszomjula, epével kénzatek, Két tolvajnak kezette binesnek itélteték, A kegyetlen sidóktúl még megkáromlattaték. Ad nonam. Napnak kilenczed idején kegyes Jézus meghala, 0 szent atyját kejáltá lelkét neki ajánlá ; Egy vitéz ő szent szivét ám általöklelé : Föld ottan megrémöle, nap megsetétőle. Ad vesperas. Keresztfáról levevék vecsernyének idején ; Erősége megmarada ő istenségébe. Elyen halált szenvede életnek orvossága, Oh mert am hanyatba fekszik dicsőségnek koronája! Ad completorium. Komplétának idejen koporsóba helheték, Krisztusnak nemes testét, életnek reménségét Szent kenettel kenetik : írások telének. Én szívemnek nagy gongya Krisztusnak halála ! Ez szent imádságokat ajojtatossággal Krisztus neköd ajánlom és hálaadással, Mert te nagy szerelmedből nagy ként értem szenvedél, Légy nekem vígaságom halálomnak idején !