Raffay Sándor: A hellenismus és a philonismus kosmogoniája. Budapest 1900.

I. Fejezet

I. Macedóniai Nagy Sándor világtörténeti jelentőségét bámu­latos hadverö és országhódító tetteinek páratlan sorozata ki nem meríti, mert lényegében az képezi, hogy az egész világ kultur­fejlődésének új irányt szabott. Az a teremtő görög szellem, mely világraszóló remekek alkotásával nem kimerítette, hanem inkább táplálta önmagát; az a minden téren az ideált szolgáló csodálatos tehetség, a melynek a szük nemzeti korlát valóságos gát volt, a melyen át idegenbe is termékenyítve ki-kicsapott, most a nagy hódító nyomában valósággal azzá vált, a mivé lennie rendeltetése volt, az egész emberiség közös birtokává, örökké kamatozó szellemi tőkéjévé. Mert igaz ugyan, hogy a görög szellem és műveltség más népek körébe való átültetését egyesek a legrégibb idők óta munkálták, vagyis hogy a hellenizálás — értve a szót a legáltalánosabb kultúrtörténeti jelentőségében — szakadatlanul folyamatban volt, de czéltudatos, tervszerííleg vezetett munkája csak Nagy Sán­dorral kezdődik. Nem is lehetett az másként ; e munkának nemcsak meg­indulnia, hanem teljes diadalra jutnia is szükségszerű volt. Az a kiváló értelmi erő, mely a görög népet általában jellemzi ; a szelleinlélet és kultura minden terén elért ama nagyfokú haladás, melyet e genialis nép fejlődése minden idejében felmutat ; az a jól kiérdemelt elsőbbség és fölény, a mit a görög műveltség a késő utókorokra kiliatólag is magának megszerzett : a hellén szellemi élet roppant terjedelmű peripheriájával érintkezésbe jött egyetlen népre sem maradhatott hatástalan. 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom