Rácz Károly: A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. I-III. Lugos 1899-1909.

II FÜZET A POZSONYI VÉRTÖRVÉNYSZÉK ÁLDOZATAI 1674-ben.

— 198 dik év május 2-án szabadult ki, honnan elébb Ve- lenczébe, hol ö és szenvedő társai Z affi u s M ikiós orvosnak sok szívességével éltek, azután pedig Zürichbe ment, hol Ulrik János lelkésznél szállásolt másfél évig. Itt irt emlékjegyzeteket L avat er János hölcsénzettanár felszólítására 1676. Julius 22-dik napján, jeligékul tűzvén az emléksorok felibe. Mát. 10, 24—25. verseit. Szinte irt emlékjegyzeteket a következő 1677-dik év Október 11-én a glárusi Kántonban fekvő biltensei reformált egyház lelkészének, ki részvéttel s jóindulattal viseltetett a Krisztus evangyéliomáért sok sanyaruságot, nyomort, gyalázatot szenvedett száműzött kegyesek iránt, Ka égi us Jánosnak. Zsolt. 4, 7-dik versét tűzvén felibe jeligékül. Jelszava volt: »A kegyesség mindenre hasznos«. 1677. Október 20-án hagyta el Zü- richet és sok fáradtságos utazás után, Szilézián keresztül, hol hosszasabban Boroszlóban időzött, visszatért a házába.

591. ifjú Szentpéteri István, jánosii református lelkipásztor. Tőle is lehet kérdeni s 9 apostata társától Pál apostollal: »szépen futtok vala:

kicsoda tartóztatta meg titeket, hogy ne engednétek az igazságnak?« Galat 5, 7. A jó kezdetet nem koronázta jó vég. Megjelenvén Pozsonyban a vértörvényszék előtt, állhatatossága miatt reá is kimondatott a halálos Ítélet, s részint Pozsonyban, részint Sárváron tömlöczöztetett, majd 1675. július 1-ső napján el vitetett a haza földéről a vad természetű Kövér Gábornak, Kollonics szolgalelkű satel- lesének kísérete mellett oly czéllal, hogy a nápolyi gályákra rabúl eladattassék; de a velenczeiek a rab- predikátorokkal megterhelt hajót visszanyomták a bukkárii kikötőbe, minek következtében Bukkáriban tömlöczre hányattak és kinoztattak. A sok szenve