Rácz Károly: A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. I-III. Lugos 1899-1909.
I FÜZET A POZSONYI VÉRTÖRVÉNYSZÉK ÁLDOZATAI 1674-ben.
45 ÖTÖDIK SZAKASZ. A HARMADIK VAGYIS EGYETEMES IDÉZÉS 1674. MÁRCZIUS 5-IK NAPJÁRA. Ily előzmények után, ily körülmények közt, midőn úgy református, mint lutheránus superintendensek, esperesek s más, az egyház élén álló férfiak oly könnyen megpuhithatóknak bizonyultak, kik közül némelyek lemondtak lelkészi hivatalukról, csakhogy az országban maradhassanak, mások önkéntes számkivetésbe mentek, ismét mások hittagadókká lettek, mindnyájan egy ugyan azon indokból, hogy tudniillik e földi rövid hitvány életet megmenthessék s nyomorúlt létöket tovább is fentarthas- sák, kikből hiányzott 16-ik századi dicső elődeik vértanúi elszántsága és hitbátorsága, — kiadatott a királyi parancs 1674. január 6-án, melynek erejénél fogva megkezdődött a magyar protestáns lelkészek, tanárok és tanítók tömeges megidézése, ugyanazon évi márczius 5-ik napjára, Pozsonyba, akkori nyelvhasználat szerint: alsó Magyar- ország fővárosába. Az egyetemes inegidézés idején 31 tagból állt a pozsonyi vértörvényszék, mert az az egy protestáns, B e r é n y i György is, ki idáig tagja volt, látván a törvényszék törvénytelen és minden igazságot nélkülöző eljárását, odahagyta azt. E törvényszék elé megidéztetett az 1674-ik év első napjaiban 735 protestáns egyházi férfiú, mindnyájan azon ürügy alatt mint a megelőző kétizbeli idézésnél láttuk, hogy a Z r i n y i-N á- d a s d y-féle összeesküvésnek, a melynek fejei s részesei még 1671-ben kivégeztettek és kevés kivétellel római katholikusok valának, — főfőinditói és okai ők voltak s e költött vád alapján perbe is fogattak s közülök, a kik