Rácz Károly: A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. I-III. Lugos 1899-1909.

I FÜZET A POZSONYI VÉRTÖRVÉNYSZÉK ÁLDOZATAI 1674-ben.

43 hazába viszszatérése után Szeniczére hivatott rektornak, Nyitravármegyébe. Egyévmulva trencséni rektor lett.— Ez állomásán nagy és alapos készültsége által nagy hirt szerzett magának, úgy hogy nem sokára lelkészi állomásra nyert meghívást Privigyre, ismét nem sok idő múlva szuperintendensi hivatalra is megválasztatott. A Ludány- ban 1656. márczius 29-én tartott gyűlésben, ipa Kalinka Joachim avatta fel ez uj hivatalra. Élete sok és válságos eseményekkel teljes. Alig múlt el 4 év, midőn 1660-ban, gróf Pálffi Pál özvegye elűzte őt Privigyről. Száműze­tésében a divékujfalui gyülekezet hívta meg lelkészéül. Innen idéztetett meg a pozsonyi vértörvényszék elé, hol többekkel együtt ő is aláirt azon téritvénynek, mely a hazából kivándorlásra kötelezte őt, 1673. október 8-án. Elhagyva a haza határait, Németországba vonult, hol sok viszontagságokat állott ki, mígnem 1682-ben, a soproni országgyűlés után, ismét visszahívta őt a divékujfalui gyülekezet, melynek kebelében folytatta azontúl lelkészi hivatalát, valamint viselte a szuperintendensséget is, hatás­köre kiterjedvén 3 vármegyére, úgymint: Pozsonyra, Nyitrára és Barsra. — Bevégzé földi pályáját 1685-ben, Blatniczán, Turócz vármegyében. Gyászbeszédet Krrmann Dániel mosóczi rektor tartott felette, ki későbben szuper­intendenssé lett. — Említett két értekezésén kívül, még 9 elmemüve van. 31. Ti ti us Gottfried, selmeczi ágostai hitvallású német lelkész. Testvére ez a pozsonyi lelkésznek Titius Dávidnak. Mint menekült jött Magyarországba Sziléziából, hol Queitschban lelkészi hivatalt viselt. 1656. január 15-én nyert meghívást Pozsonyba, a kórházi templomhoz, innen 1660-ban Selmeczre hivatott archidiakonusnak. Megidéz­tetett a pozsonyi vértörvényszék elé 1673. szeptember 25-re, hol tiszttársaival Hofstädter Kristóffal és Wind is eh Jánossal együtt megjelenvén, aláírta azon téritvény, mely a hazából kiköltözők számára volt készítve,

Next

/
Oldalképek
Tartalom