Rácz Károly: A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. I-III. Lugos 1899-1909.
II FÜZET A POZSONYI VÉRTÖRVÉNYSZÉK ÁLDOZATAI 1674-ben.
- 177 hagyomány után gyanítottunk Séllyeiének lenni, a Züriehinek szakasztott mássa, sőt igen valószínűen ugyanazon kéz müve. Mindkét arczkép ábrázolja Séllyei Istvánt, mint egy bús-komolv, szenvedésektől feldúlt, de tisztán magyar arczu tisztes aggot, nagy egész szakállal s bajuszszal, hátranyomott hosszú hajjal, feje tetején egy kisded sapkával, tógában s papi palásttal, mely elől is egészen reáborul, jobb kezében egy egyszerű könyvvel. Állása és egész kifejezése ezen remek ecsettől festett arczképnek a bölcs kinszenvedőt vagy vértanút ábrázolja, ki el nem alélván a kínok között, s megvetvén mintegy azokat, érzéseivel azon dicsőbb tájékokon jár, hol a nagy lelkek a földi gyötrelmek és fáradalmak után megnyugosznak.« — (Révész Imre czikke. Protestáns Naptár. 1856. 103—106. lapjain.) — Zürichben időzése alatt emlékjegyzeteket is irt Séllyei, a biltensei reformált egyház lelkészének, Kaegius Jánosnak, 1677. Október 11-én. Midőn ugyanez év Október 20-án elhagyandó volt Zürichet társaival együtt, tartott egy hála- és búcsúbeszédet mindnyájok nevében, mely Zürichben ki is nyomatott ily czimmel: »Oratio valedictoria a viro venerando ■ ac cla- riss: Stephano Séllyei, superintendente, constantissimo Christi Martyre, pridie discessus ex Űrbe Tigurina cum hide a 19 maii Anni 1676. ad diem 20. octobris Anni 1677. liospes in eadem fuisset, nomine RR. DD. fratrum suorum exhibita.« — Mint Gróf Kemény József írja »Uj magyar Muzeum« 1860. X-dik évfolyam I. kötet 244-dik lapján, az ő könyvtárában Séllyeinek ily czimü német szövegű müve van meg kéziratban, mely egyébiránt nem más, mint az említett latin beszéd: »Danksaguns Rede, mit welcher die vertriebene ungarische Prediger von der Stadt Zürichisten Abscheid demütliigst nehmen, gestehet 23
