Rácz Károly: A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. I-III. Lugos 1899-1909.
II FÜZET A POZSONYI VÉRTÖRVÉNYSZÉK ÁLDOZATAI 1674-ben.
126 — tossága s hitszilárdsága folytán ápril 4-én fej- és jószágvesztésre ítéltetvén, elhurczoltatott fogságra, a leopoldvári börtönbe, hol 9 hónapig sanyargattatott. Egy Ízben Kellió Miklós jezsuita, a leopoldvári rab- predikátorok felügyelője addig verette drabantjaival Mazári Dánielt és Kóródi Jánost, azért, hogy az ostyát tisztelettel nem illették, — mig a földön el nem terültek és a dárdanyelek össze nem törtek. Leopoldvárból több társaival együtt elvitetett 1675. márczius 18-án s midőn útközben átszállították a foglyokat, egyik káplár Mazárinak és Otrokocsinak fejét betörte, össze akarván a hajóban minél jobban zsúfolni őket. Elérvén Nápolyba Május 7-én, másnap eladatott a gályákra 50 darab aranyon, innen azután elvitetett nem sokára hetedmagával Szicziliába a francziák elleni háborúba. Itt kapta fiának Kristófnak hozzá intézett szép levelét, melyet Láni György »Cap ti vitas papistic a etc.« czimü munkájának végén közöl. A sok verés, a tömlöczöztetés, az út fáradalmai, a gályák súlyos evezőinek emelése, éhség, szomjúság, a kellemetlen idők, a durva munkák, a nagy sanyaruság felemészték testi erejét s a szeretett hazától távol idegen földön végezte szenvedésteljes életét és ezen szavakkal hunyt el: »ama nemes harczot én megharczoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam!« Syracusából, hol elhunyt, kevéssel halála előtt a következő levelet irta Nápolyba: »Üdvözlégv atya- társam. kedves Niklóczi! Az elmúlt napokban irtani hozzád egy czédulát, melyre semmi választ nem kaptam. Ha már nekünk innen el kell távoznunk és vissza kell költöznünk: kérünk mindnyájatokat, hogy ha valami módon használhattok, munkálkodjatok érettünk a gályák tisztviselőinél. Ha mindazonáltal semmit nem fognátok nyerni: mi a mi Ültünk Jézus
