Rácz Károly: A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. I-III. Lugos 1899-1909.
I FÜZET A POZSONYI VÉRTÖRVÉNYSZÉK ÁLDOZATAI 1674-ben.
vannak, melyek egyet nem értenek és egymással háborúskodnak ... — Különösen jellemző e nagy férfiúra gályarabjaink felszabadításának epizódja ! Mikor Nápolynál tudomására jutott a gályákra hurczolt protestáns lelkészek Ínséges állapota, már épen befejezte diadalmas háborúját, — melyet a spanyolok segítségére a francziák ellen folytatott, — és tovább vitorlázni készült. Csak még a német- alföldi kormány rendeletét várta. Ekkor történt, hogy állomásozása közben Nápoly város küldöttsége jött hozzá, hogy megvédelmezésükért ünnepélyes köszönetét mondjanak. De Ruyter válaszában ezeket a határozott czélzású szavakat mondotta: „Micsoda örömöt menthetnék én ebből a tiszteletből, melyben részesítetek, ha az én szeretett testvéreim, a prédikátorok, a gályákon gyötörtelek“ ! Midőn pedig czélzása mit sem használt, erélyesen kezdte előttük követelni az ártatlan fogoly lelki- pásztorok szabadon bocsátását és meg nem nyugodott mindaddig, mig kérését nem teljesítették. Ezután hajóira vette védenczeit, megvendégelte, — ruhával s minden szükséges dologgal ellátta őket. A magyar prédikátorok hálálkodva borúltak eléje, de ő igy szólt: „Köszönjétek Istennek ! Én csak kötelességemet teljesítettem. Majd mikor átakarta őket vitetni arra az angol hajóra, melyen Velenczébe szállíttató őket, a biztos révpartra, — a magyar prédikátorok újra hálaadással járúltak hozzá, de ő ismét szerényen elhárította magától a köszönetét és a következő mély tanúlságot magába foglaló szavakat intézte hozzájuk: „Hallottam, hogy közöttetek vannak reformátusok is, lutheránusok is. Menjetek el most már és azon legyetek, ki-ki a maga körében, hogy hazaérkezve egyek és egygyé legyetek és én ennél kedvesebb hálában soha nem részesülhetek!“ Sajnos, hogy ezt mind máig meg nem értettük! . . . A nagy ember, gályarabjaink felszabadítását alig XIII
