Rácz Károly: A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. I-III. Lugos 1899-1909.

I FÜZET A POZSONYI VÉRTÖRVÉNYSZÉK ÁLDOZATAI 1674-ben.

75

napot kellett tölteniük s szurok-sötét tömlöczben szenvedniük. Schottwienből megérkezvén oda a komáromi és leopoldvári foglyok, együttesen hajtattak, nehéz vasakkal kezökön s lábaikon, Triesztbe, a hova midőn megérkeztek, azonnal egy nagy takaritatlan ólba zárattak. Itt Gemanner kapitány, kinek Kollonics a fogolylelkészeket átadta, katonaruhába akarta öltöztetni őket, de azok nem engedvén, a szennyes ólba záratva, három napig kinoz- tattak éhséggel és szomjúsággal. Ez épen egy héttel történt virágvasárnap előtt. Majd ama szennyes ólban töltött egy heti fogság után a vártömlöczbe vettettek fogságra, hol mintegy 11 napig nyomorogtak, vagyis husvét második napjáig; összesen 18 napig kinzatván Triesztben. Itt irta Bátorkeszi István a következő éneket, melyben ő maga, Séllyei és Komáromi, tisztársaiktól, hallgatóiktól és hozzátartozóiktól elbúcsúznak:

1. Panaszolkodhatunk, bizony méltán sírunk, Mast utolsó Válét nemzetünknek Írunk, Mert oly sententiát kértek mi ellenünk, Mely ellen már tovább nem vitézkedhetünk.

2. Édes nemzetségünk, vallásunknak rendi, Kik között úgy fénlik, mint égnek csillagi, Sok ecclesiáknak hűséges pásztori Valánk, de most látjuk vagyunk söpredéki.

3. Tápláltuk még eddig egymást reménséggel, Hosszú rabság után valaha, idővel Ecclesiáinkat édes cselédinkel, Megörvendeztetjük magunk személyével.

4. Reánk oly hertelen jőve sententia, — Mint égen vilámás láttatik gyakorta. Mert császár levele nékünk azt mutatja, Melyeit egyen-egyen olvasunk oly sírva :

5. „Úgy nyisd fel szemedet Kollonics, fiscussal, Hogy engem azután ne öljenek búval ; Megmentem én magam Cancelláriussal, — Mert az Erdélyország fenyeget nagy haddal.

6. „Csak titkon egy éjjel, hogy senki ne tudja, Mikor megérkezik Trigyintum városa, — Hiszem közel oda