Rácz Károly: A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. I-III. Lugos 1899-1909.
I FÜZET A POZSONYI VÉRTÖRVÉNYSZÉK ÁLDOZATAI 1674-ben.
71 12. Példáját sokaknak, Igyefogyottaknak Látom árva fejemen : Mert szerencséjekben Számkivetésekben Részes vagyok sokképen. Kedves lakóhelyem, Távol lévén tőlem jut eszembe keserven. 13. Éktelen kősziklák, Mint fészkek úgy állnak, Hazája Ulyssesnek, Hosszú életével, jó szerencséjével Tetszik mégis kedvesnek. Midőn azt óhajtja. Hogy csak füstit lássa Régi lakóhelyének. 14. Repülő madarak, Őszszel ha távoznak Megjönnek ismét nyárban, Úgy félelmes vadak Messze hogy ha futnak, Térnek szokott barlangba. Csakjegyedül nékem Nem szabad megtérnem Örömöm hajlékába. 15. A tél, mikor múlik, Vig tavasz érkezik, Főid mindenestől újjúl. Levelekkel erdő Örvend a sik mező Virágokkal béborúl. Csak én szegény lélek, Sirok és kesergek Mert örömem nem újjúl. 16. Nyughatatlan sok gond, Imé annyira ront, Hogy nem soká megemészt, Ha nem szánja lelkem, Teremtő Istenem, Sok bú siralom elveszt. Sőt én ellenségem Csu- dálja, hogy engem A főid is el nem sülyjeszt. 17. De megszán Istenem, S ennyi sok siralmim Tudom, jómra fordúlnak, Múlnak óhajtásim, Noha most könyjeim Szemeimből csordúlnak. Mint nap eső után így bánátim után Örömim megújjúlnak. 18. Véget ér elhittem, Az időben minden Bánatnak vége szakad, Nagy erős kősziklák Idővel romlanak, Idővel tenger apad. így sok inségimnek Számkivetésemnek Idővel vége szakad. 19. Mikor a madarak, Fákon Fészket raknak, Ta- vaszszal zöld erdőben, Bejárván sok főidet, Bújdosó fejemet, Megnyúgotáin egy völgyben. Ezeket úgy szerzém Igyemet kesergém Az ezerhatszáznégyben. (Balassa Bálint). A „História Diplomatica“ szerzője, Okolicsányi Mihály, 1710-ben megjelent e müve 78-ik lapján azt Írja a sze
