Rácz Károly: A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. I-III. Lugos 1899-1909.

I FÜZET A POZSONYI VÉRTÖRVÉNYSZÉK ÁLDOZATAI 1674-ben.

65 kidobatnak, de a mi mégis itt még nem történt meg velők. Junius 8-án vasbilincsek hozatván elő, vasraveret- tek s kényszermunkára hajtattak. Külön helyek jelöltettek ki legalább az első napokban a két hitvallásúak részére, hogy elkülönítve dolgozzanak, de ez nem használván semmit, végre mindnyájokat együvé hajták. Most uj bör­tönt kellett ásniok a föld alatt a maguk számára majd árnyékszékeket, csatornákat és más undok helyeket tisz­títottak, szemetet hordtak, mély és széles árkokat ástak, magas töltéseket hánytak, épületekhez követ, téglát, homokot, meszet és sárt hordtak talicskákon, majd az utcák és hidak szemetjeit kellett eltakaritaniok, ismét máskor fát vágtak, s fát és vizet hordtak. — Napfeljöttől naplementéig, télen, nyáron, hóban, esőben, egyaránt kellett dolgozniok, mert Kellió jezsuita azt mondotta nekik, hogyha nyári a hévség nem eszközölhette azt, hogy katho- likusokká legyenek, majd a tél hidege megkeményedett sziveiket megtöri ! Ha már nem tudtak mit adni dolgozni a szegény foglyoknak .felügyelőik, azt cselekedték, hogy a a már egyszer elkészített töltéseket újra széthányatták vagy eltalicskáztatták velők más helyre, csakhogy minél kegyetlenebbül kínozzák őket, elannyira, hogy egy percznyi nyugalmuk se lehessen. Munka közben kegyetlen veréseket szenvedtek, különösen a Kellió segédje Sánta Bene János szívtelenül kínozta őket, főleg akkor, ha körmenetek alkal­mával le nem térdepeltek s az úgynevezett óltári szentséget tisztelettel nem illeték. Beszélni velők senkinek meg nem engedtetett, annyival kevésbé a levelezés. Az írószerek elvétettek tőlök s volt eset, hogy ezek hiányában saját véreiket metszették fel s tenta gyanánt vérökkel írtak. Sőt azt is megtiltotta nekik Kellió, hogy a császárért imádkozzanak, azt mondván, hogy a császárnak nincs szüksége kutyaugatásra. Eledelök naponként egy font száraz, penészes kenyér volt, melyben mindenféle bogarak és férgek nyüzsögtek. A környékben levő jólelkü emberek 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom