Zoványi Jenő – Révész Kálmán – Payr Sándor: Magyar protestáns egyháztörténeti monographiák. Budapest 1898. (A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság kiadványai)

II. Gyöngyösi Pál (1668—1743,). Irta Révész Kálmán.

hessék, s egyúttal magát a kassai református egyházat is teljesen kiirthassák és megsemmisíthessék. Gyöngyösi maga is tisztában volt helyzetével s ezért az a gondolat is meg­fordult agyában, hogy talán jó lenne a jezsuiták körme közül Kassáról biztosabb helyre elvonulni; ez időre esik Sárospatakra történt meghivatása, mely azonban részint a zempléni papság ellenállása, részint kassai híveinek s külö­nösen Bárczay László főgondnoknak őt esengve marasztaló kérései 34 miatt teljesedésbe nem ment s így Gyöngyösi továbbra is a veszedelem torkában, Kassán maradt. Az 1723. év október havának 3-án nagy ünnepet ült a kassai r. kath. lakosság. E napon szentelte fel egyháza káprázatos és tüntető pompájával Kozma Péter kanonok a főutczáján felállított díszes szűz Mária szobrot, mely ma is áll; ugyanazon helyen, hol régebben a katonai pellengér állott s hol 1607. január 13-án összeaprították a bosszús hajdúk Kátai Mihályt, kit Bocskay fejedelem megmérge­zósének erős gyanúja terhelt. Ily szomorú emlékű helyen áll a Mária szobor, mely egyúttal Gyöngyösi Pál ártatlan szenvedésének is emlékoszlopa. A szobor felszentelésének napjaiban egy Oyalai András nevű erdélyi református deák fordult meg Kassán, ki külföldre, Amsterdamba készült, hogy ott nyomdásznak képezze ki magát. Az ifjú utas Gyöngyösinél is megfordult, kinek egy másik Gyalai András, talán épen a vándor-deák atyja, Hollandiában tanulótársa volt. 35 A beszéd tárgyát ekkor Kassán, még a református körökben is, az új Mária-szobor képezte s az ifjú Gyalai, mint hevesvérű református deák, Horatius egy szatírájának nyomán, gúnyverset költött az új szoborra. 30 A vers meg­nyerte a Gyöngyösi tetszését, leírta és eltette magának; bár Gyalai azt igérte, hogy ha Amsterdamba ér, rögtön ki is nyomatja a verset. A következő 1724. év januárjában fokozódva újultak meg a kassai jezsuiták sértő gúnyolódásai a reformátusok is különösen Gyöngyösi ellen. Templomukra ilyen felírást ragasztottak : Braxatorium Calvini = Kálvin sörfözöháza; 37

Next

/
Oldalképek
Tartalom