Zoványi Jenő – Révész Kálmán – Payr Sándor: Magyar protestáns egyháztörténeti monographiák. Budapest 1898. (A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság kiadványai)
I. Magyarországi superintendentiák a XVI. században. Irta Zoványi Jenő.
iránta olyan engedékenységet, a milyennek levelében tanuságát adja, a Bornemisza által tőle kért s meg is adott „beneficium" pedig semmiesetre se lehetett valamely püspöki jog átengedése, hanem talán a galgóczi plébánia, 109 így tehát bizonyosan a Verancsics halála után, 1573-ban gróf Salm Gyula tette vagy tétette püspökké új udvari papját, 110 Bornemiszát, kinek hatásköre alá a PozsonyNyitra- és Barsmegye területén levő magyar egyházak tartoztak. 111 Az imént említett, Sopronba szóló levélből ugyan olyan formát lehetne kimagyarázni, mintha hatásköre a győri püspökség protestáns egyházaira, legalább egy részökre szintén kiterjedt volna, de hihetőleg inkább csak kivételes eset volt az egész, s valószínű, hogy a soproni lutheránus tanácstagok az újon kínálkozó alkalmat felhasználva kívánták, hogy Beythe a vidékökön hódító kálvinista irányra 112 való tekintettel a közelben működő lutheránus elvű püspöktől 113 bizonyítványt hozzon. A Bornemisza- fáradozásainak kétségen kívül nagy része lehetett abban, hogy az esztergomi érseki megyében a katholikus plébániák száma annyira megapadt, hogy míg a XVI. század közepén még megközelítette a kilenczszázat, addig a XVII. század elején már csak száz körül volt, 114 Neki és az ő 1585-ben történt halála után helyébe lépett Sibolti Demeternek sok és nehéz küzdelmet kellett kiállaniok superintendensi teendőik végzése közben. A katholikus főpapság, melyet Rudolf király annyira pártfogásába vett, sehogy sem akarta engedni, hogy különösen papszentelési jogába más is beleavatkozzék, s mindent felhasznált arra, hogy a nem általok felszentelt, önként érthetőleg protestáns lelkészek ne folytathassák hivatalukat, 115 Ezek a zaklatások csakhamar általában a protestánsok üldözéseivé fajultak el. Elbeszélésök nem tartozik ide s csupán azt az egy eredményöket kell megemlítenünk, hogy a Sibolti halála (1589. február 17.) után a csallóköz-mátyusföldi kerület superintendens nélkül maradt, sőt előbbi szerkezetében végleg fel is oszlott, mert midőn a következő század elején a
