Zoványi Jenő – Révész Kálmán – Payr Sándor: Magyar protestáns egyháztörténeti monographiák. Budapest 1898. (A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság kiadványai)
III.Magyar pietisták a XVIII. században. Irta Payr Sándor.
accidentiákért ne vörsöngjetek, a kevés jövödelem felett ne sopánkodjatok!" Másfelől elvárja, hogy az emberek tetszését ne keressék lágysággal, ajándékok reményében. Sőt a halottakat se dicsérjék fel. A gonoszokat haláluk után se mondják boldogoknak. A búcsúztatók megszüntetése végett az ifjabb Bárány egyházi rendeléseiben a hallgatókhoz is fordul, arra kérvén őket: ne terheljék ezekkel a tanítókat. „Mert ezekben sok híjában valóság és illetlen ditséretek szoktak előfordulni, a melyek félő, hogy a ditséretnek, melyet az ítélet napján a Krisztustól várhatnánk, nagy meghomályosítására fognak szolgálni." 49 A tanításon, igehirdetésen kívül a leghívebb lelkipásztorkodással keressék a reájok bízott nyáj javát. S kötelességeik alól azon ürügygyei se bújjanak ki, hogy „a magistratus nem akar a ministeriumnak szükséges adsistentiával lenni". Szól azután még a pietista magyar pap a lelkészeknek az iskolán és templomon kívül a hívek társaságában való megjelenéséről és fellépéséről. Itt is csak a komoly és épületes társalgást tartja a lelkészhez méltónak. Ha társaságban a kalmár az ő kereskedéséről beszél, miért ne beszélne a pap is a maga dolgairól, egyházi szent dolgokról? „Szives felserkentés nélkül el ne menjetek a ti Júliáitoktól — mondja Bárány •— az ily magános beszélgetés jobban megnyitja szemeiket a hallgatóknak." Pipázás, mulatozás között ne töltsön a pap órákat hallgatóival. Vendégséggel ne pazarolja az időt, mert a tanítók ideje drága. Óva inti őket olyan összeelegyedéstől, a melyben erőtlenségeiket gondatlanul elárulják. A lakodalmakban, torokban, keresztelőkben való részvételt nem tartja épen a magyar papra nézve éktelen dolognak —• talán mivel a magyar nép ezt felettébb szereti és megvárja — de mégis jobb volna, úgymond, visszavonulni afféle alkalmatosságoktól, mint későn Senecával azt a siralmas panaszt tenni: „ Quoties inter homines fui, minor homo redii". (Ep. 7.) És idézi Kempis Tamást is: „Facilius est
