Zoványi Jenő – Révész Kálmán – Payr Sándor: Magyar protestáns egyháztörténeti monographiák. Budapest 1898. (A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság kiadványai)
III.Magyar pietisták a XVIII. században. Irta Payr Sándor.
kozott. Mert Szirmay svédországi útja alatt személyesen tapasztalta, hogy a svéd király, ki a greifswaldi egyetemen négy magyar theologus részére stipendiumot alapított, nem szereti a pietistákat.-* Szirmay ezzel Krman malmára hajtotta a vizet s mármár elfogatassál, elítéléssel, számkivetéssel, sőt halállal is fenyegették a szerencsétlen pietistákat. Szirmay indítványozta azt is, hogy a haliéi egyetemen tanult ifjak eleve eltiltassanak a lelkészi hivataltól. Csupán Jánoky Zsigmond, II. Rákóczy Ferencz kormánytanácsosa bölcs mérsékletének lehet tulajdonítani, hogy a pietismus és igazhitűség megítélése a püspökökre bízatott s a pietismust kárhoztató czikkelyt a rózsahegyi kánonoknak csak a végére, a hivatalos aláírások után lehetett becsúsztatni. A zsinat után is tehát az egyes felsővidéki superintendensektől és világi vezetőktől függött, hogy üldözendőknek tartották-e a Halléban tanult ú. n, pietista papokat, vagy sem. Jánoky továbbra is szelíden ítélt ez ügyről, azt tartván, hogy csak „privata opinio, non doctrina és nem oly bő, titkos is az olyan pietismus és nem áradott el papjaink között". De Krman és Szirmay továbbra is ellenségei maradtak. Krman például Brtos nevü papjelöltet, ki Halléban tanult, felszentelt ugyan, de újabb vizsgálat alá vette, egy egész álló napig faggatta kérdésekkel a consistorium előtt és csak miután esküt tett, hogy nem pietista és nem is lesz azzá, azután helyezte be hivatalába/ Szirmay pedig Radvánszky Jánoshoz írt levelében erősen rosszalja, hogy a fentebbi Burius Bél Mátyás nevű ocsovai fiút commendálta conrectornak „kit be is vettek és mely által egy fészke leszen Beszterczebánya a pietismusnak". Náluk is kezdett terjedni, de ők consistorialiter proscribálták a gölniczi predicatort, Cephalides Sámuelt „az ki is azon hálái akadémiában tanulván acerrimus defensora volt azon impii pietismi." 4 Csodálkozik azon, hogy Pilárik superintendens uram (a selmeczi) ezekre nem vigyáz keményebben.