Pethes János: Melanchthon Fülöp élete. Budapest 1897.
IX. „Praeceptor Germaniae“
91 junk megnyugvást. A tudományt alkalmazzuk az életre ! Tévedne azonban az, ki Melanchtonnak csak most idézett szavaiból arra következtetne, hogy már a XVI. század iskoláiban is úgy tanították az úgy nevezett reál-tudományokat mint ma. Szó sincs róla! A természet ismeretének tanítása a könyvekből és nem a természetből történt. Lélektani munkáját („De anima“) 1540-ben adta ki. — Melanckton e műve volt az első testtan (antropológia), mely a lélektant (psychologia) is felölelte. Az emberi lélekröl azt tanította, hogy ez a testtől különálló, örök, halhatatlan szellem, melyet nyilvánul ásai- ban ismerünk, de a melynek felfogására, okai kikutatására földi létünk nem képes. Azt állítja, hogy az emberi lélekben az eszmék öröktől fogva megvannak. Mikor a gyermek megszületik, már magával hozza összes eszméit, a külső benyomás csak arra való, hogy e velünk született eszméket életre keltse. A lélek munkája az értelein által nyilvánul. Az értelem tárgya: Isten és a világ. Az értelemmel egyenlő rangú az akarat Arra a kérdésre nézve, van-e az embernek szabadakarata? Melanchton különböző időkben különfélekép vélekedett. Kezdetben azt tanította, hogy az ember akarata teljesen Istennek van alárendelve s úgyszólván már kezdettől fogva praedestinálva van: mit akarjon s mit nem. — Mikor a gyülekezeteket meglátogatta, maga is megijedt e tan hatásától. A lelkészek támaszkodva e tanításra, a híveknek csupán az evangéliumról és az Isten kegyelméről prédikáltak, meg sem emlékeztek a bűnbánatról és az Isten törvé-
