Pethes János: Melanchthon Fülöp élete. Budapest 1897.

IX. „Praeceptor Germaniae“

80

készített munkáját; a harmadik magán ügyében kért tőle tanácsot; a negyedik elpanaszolta ügyét s baját; az ötödik .... de minek is folytassam, elég az hozzá, valamennyien tudták, hogy Melanchton atyai barátjuk, ki egyiktől sem tagad meg semmit. Maga mondta egyik beszédében : Mindenkit biztosíthatok arról, hogy tanit" ványaim iránt atyai szeretettel viseltetem. Igaz részvéttel osztozom mindenik sorsában, valahányszor csak arról értesülök, hogy egyiket vagy másikat baj s szerencsétlenség érte.

Vannak, kik Melanchtont félénknek, bátortalannak sőt gyávának is mondják. Ez azonban koránt sem vo- natkozhatik a tanárra. A milyen szelíd volt munkáiban és társalgásában, ép oly hamar haragra lobbant, ha tanítványai a kellő kifejezéseket nem találták el. Tanítványai ismerték természetét s jól tudták, hogy a mily hamar felheviil, ép oly hamar meg is békül. Féltek is tőle, de csak úgy, mint a gyermek a szerető és szeretett atyától. Ha azt hallotta, hogy a tanulók mámoros fővel, nagy lármát csapva mennek haza; kiment hozzájuk. Aztán szokása szerint jól megpirongatta őket. Ilyenkor a tanulók egy része elszaladt, a másik rész pedig könyezve kért a szeretett tanártól bocsánatot.

Mikor barátai arra intették, nem jó ám az ilyen mámoros csapattal összetűzni, Melanchton azt felelte nekik: Ha a magyarok olyan könnyen elbánnának a törökkel, mint én e tanulókkal, akkor Európának nem kellene semmitől se rettegnie ! Egyszer azonban mégis majdnem megjárta. Mikor a tanulók lármáját hallotta, szokása szerint ki ment hozzájuk, szolgája kíséretében. Felszólította őket, menjenek csendben haza! Valameny-