Pethes János: Melanchthon Fülöp élete. Budapest 1897.

VII. Külföldi ügyek, belföldi vallásviták

(i4

Melanclitont ez a dolog elkeserítette. Keserűséggel Írja egyik tanítványa, Dietrich Vid nürnbergi lelkésznek ; „Látom, hogy nekem már itt tovább nem lehet maradásom; elmegyek innen. Ugyan mit is keresnék tovább itt, mikor az egyik nyíltan, a másik orvul támad meg?“

Egyik beszédjében aztán, melyet egy doktorrá avatás alkalmával ez idő tájban tartott, igen erős czél- zást tett Schenkre. (Azt hitte, Schenk is megérkezik ez alkalomra!) Beszédje tárgyául a kakuk hálátlanságát választotta. Az alkalmazásban a következőket mondotta : A hű tanítónak igen sok harczot kell a tudományért magáért küzdeni, sok veszélyt s nehézséget kell legyőzni. Ez nem elég. hanem miként a dajkák a gyermekekről, úgy gondoskodnak a jó tanítók tanítványaikról. És mégis nagyon gyakran megtörténik, hogy egyesek, a kiket tanítóik gondos ápolással a tudományokban nagyra- neveltek, elfeledik a jótéteményeket és még gyalázattal, rágalommal illetik tanítóikat.“

E beszéddel azonban az ügynek nem lett vége. A választó fejedelem megbízta az egyetem kanczellár- ját. Brücket, beszéljen e tárgyban Melanchtonnal.

Luther maga is azt mondta a kanczellárnak: Nem tudja miként is vélekedik az úrvacsorájáról Melanchton, a melyet már úgy is rég nem vett magához. Mikor Kasselből visszatért, olyan formán értette, mintha Zwingli nézetéhez hajlanék. Megígérte, hogy e tárgyban beszél vele s ha megmarad nézete mellett, akkor .... bármennyire sajnálja a mély tudományú férfiút, de mégis történjék, a minek történnie kell.

Melanehtont nagyon nyugtalanították e titkos tár-