Pethes János: Melanchthon Fülöp élete. Budapest 1897.
IV. Melanchton és Luther jó barátokká és baj társakká lesznek
19 jeléül megajándékozta az arany-rózsával. Miltitzre pedig rábízta: beszélje meg Frigyessel a császárválasztás dolgát s lépjen egy ességre Luther Mártonnal. Luther megígérte, hogy elhallgat, de csak akkor, ha ellenségei is elhallgatnak; a pápát levélben értesíti, hogy soha se volt szándéka a római Szt. szék tagjait megtámadni. ügy látszott, hogy az egyház reformálásának ezzel végeszakad. De dr. Ede János ingoldstadti tanár, ki igen ügyes vitatkozó volt, nemsokára ezután nyilvános vitatkozásra hivta ki Luthert. — Luther e vitatkozás elöl megszégyenítés nélkül ki nem térhetett; aztán meg nem is olyan ember volt, a ki megijedt az árnyékától. Melanchton az egészet tudósok vitatkozásának tekintette, esze ágában se volt, hogy az egyházi viszályba belekeveredjék. Barátját jóformán kíváncsiságból, elkísérte Lipcsébe s helyet foglalt a hallgatók között. Mikor Eck látta, hogy Melanchton különösen nyelvismeretével mennyire segítségére van Luthernek, rákiáltott: „Te pedig Fülöp hallgass, hozzád nincs semmi közöm Legyen gondod a saját tantárgyadra s engem ne háborgass!“ A lipcsei vitatkozás után Melanchton megírta Oekolampadius barátjának: miről folyt a vitatkozás. Felemlítette levelében azt is, miként bizonyította be Luther, hogy a pápa nem az Isten rendeléséből, hanem emberi intézmények által lett a keresztyénség fejévé, továbbá azt is, hogy Luther azt állította: bajos volna bebizonyítani, hogy a zsinatok nem tévedhetnek. Ez a levél nyomtatásban is megjelent. 2*
