Pethes János: Melanchthon Fülöp élete. Budapest 1897.
XI. A schmalkaldeni háború
116 folytonos engedékenységeddel több panaszra és sóhajtásra adtál okot, mint száz mások az egyháztól való nyilt elszakadásukkal!“ Most a magdeburgiak tovább mentek, megtámadták Melanchtonnak a szabad-akaratról szóló tanát. Flacius ezt pelagiusi őrültségnek nevezte, visszavételét követelte. Majd a megigazulásról való karczba keverték bele. Ez utóbbira az adott okot, hogy Osiander András Luthertől eltérőleg úgy vélekedett, hogy a megigazulásnak megszentelés nélkül nincs értelme. Midőn Isten az embert igazultnak nyilvánítja, akkor valósággal igaz is lesz; mert a mit Isten mond, azt be is teljesiti. A bűnös ember Krisztusnál keres menedéket, Krisztus isteni természetével áthatja az embert, s ennek hatása alatt cselekeszi a jót, nem emberi erényeknél fogva, hanem az által, hogy a Krisztus bennünk lakozik. Osiander e, nézete visszatetszést szült, azt mondták rá, ez is az, a mit a kath. egyház tanít. Egymás után támadták meg Mörlin Joachim, Stanearus Ferencz és Staphylus Frigyes. Albert porosz herczeg, hogy ez egyenetlenségnek véget vessen, e tárgyban megkérdezte a hittudósokat s köztük Melanchtont is. Melanch- ton a herczeg kérésének eleget tett, s ez alkalmat használták fel ellenségei s a többek közt azt is szemére vetették, hogy ő és társai a wittenbergi egyetemen zsarnoki hatalmat gyakorolnak; addig senkit se avatnak se magisterré, se doktorrá, mig ünnepélyesen meg nem fogadja, hogy az ágostai hitvalláshoz, az apostoli hitformához hű marad, a kétes ügyekben pedig felettes hatósága nézetét hallgatja meg.