Masznyik Endre: Evangélikus dogmatika. Pozsony 1888. (Theologiai Szakkönyvtár I.)
II. Rész: Az evangélikus egyházi köztan anyagi elvéről, vagyis az üdvigazságról, mint hitigazságról - III.Fejezet: A hitigazság közvetítéséről, vagyis a Krisztusról és művéről
19. §. Jézus Krisztus kettős állapotáról. De Christi statu duplici. Dietélmaier, Hist. dogm. de dese. Chr. (2. kiad.) 1768. Bahr, Die Lehre der Kirche vom Tode Christi in den 3 ersten Jahrh. 1832. König, Die Lehre v. Christi Höllenfahrt. 1842. M. Schneckenburger, Vom doppelten Stande Christi. Pforzh. 1848. Güder, Die Lehre v. der Erscheinung Christi unter den Todten. Bern. 1853. Zezschwitz, De descensu Christi ad inferos. Lips. 1857. Bodemann, Die Lehre v. der Kenosis. 1860. J. Bodemeyer, Die Lehre v. der Kenosis. Gotting. 1860. R. 0. Köhler, Z. Lehre v. d. Höllenfahrt Christi. (Zeitschr. f. d. Ges. luth. Theol. 1864. IV. AI. Schweitzer, Hinabgefahren zur Hölle. Zürich. 1868. Steinmeyer , Die Geschichte der Geburt des Herrn und seiner ersten Schritte im Leben. (Apol. Beiträge. IV.). Berl. 1873. F. Huydekoper, The Belief of de flrst three Centuries concerning Christs Mission the Hnderwold. N.-York. 1854. 2. kiad. 1876. Hitzig, Die Bedeutung des Todes Jesu. Strassburg. 1881. G. Matthaeus, „Hinabgestiegen in's Todtenreich", nicht „Niedergefahren zur Hölle", oder die Predigt Christi bei den Todten und der Zwischenzustand. Biedenkopf. 1882. Brambs, Christus patiens. 172. 1. Leipz. 1885. L. Cranach's, Passiónál Christi et Antichristi. Fametszetek. A szöveg Melanchtontól van. 1886. J. v. Führich, Aus der Passion. 11. Bl. qu. fol. Wien. 1886. J. M. Usteri, Hinabgefahren zur Hölle. 58. 1. Zürich. 1886. M. Tótfalusi Kis Miklós, A Genevai Szent Gyülekezetnek Catechismussa Calvinus Jánostól. Magyar nyelvre fordíttatott, és kibocsáttatott Kolosvaratt. 1695. Margitai Péter, Az apost. credónak magyarázatja. Debreczen. 1624. Monoszlai András, mely is azon tételeket foglalná magában, melyek szerint az emberi természet sajátságait ruházzuk rá az isteni természetre. E kiegészítés ellen azonban egyházunk s régi dogmatikusaink tiltakoztak, mert az egység — unió — kölcsönös ugyan, de a két természet lényeges különbségénél fogva a kölcsönösség még sem egyforma. Az isteni, activ, közlő, az emberi csak passiv, a közlöttet elfogadó. Nem csuda tehát, ha egyházi christologiánkat, mint olyat, mely, midőn kiemeli mindazt, ami az emberi természet megdicsőítésére vonatkozik, másrészt, mély hallgatással mellőzi mindazt, a mi az isteni természet önkéntes lealacsonyitására vonatkozik, s ekként mintegy adoketisticus sőt félig-meddig a monophyBisticus tévelygésnek tápot nyújt, — egyoldalúsággal vádolják. E hiányon azonban egy új, a Krisztus kettős állapotára vonatkozó tan van hivatva segíteni.
