Masznyik Endre: Evangélikus dogmatika. Pozsony 1888. (Theologiai Szakkönyvtár I.)

II. Rész: Az evangélikus egyházi köztan anyagi elvéről, vagyis az üdvigazságról, mint hitigazságról - II. Fejezet: A hitigazság alanyáról, vagyis az emberről és müvéről

beneficium divinum, donum supernaturale, superadditum —, melyben csak is az első emberpár részesült s melyet az eset után elvesztett. Ezzel tiltakozunk a róm. kath. egyház tana ellen, mely is Gen. 1. 26. félreértésével különbséget tesz az Istenkép — imago Dei —, vagyis az ember állatos — substantialis — lényeghatározottsága és az Isten-hasonlatosság — similitudo Dei —, vagyis az ember állatos — substantialis — lényeghatározottságának Istennel való tényleges egyformasága — iustitia originális — között s amazt, mint természeti képet — imago naturae — elveszíthetlennek, emezt, mint kegyelmi képet — imago gratiae, donum supernaturale, admirábile — az eset következtében elveszítettnek tartja. Szerintünk az Istenkép az emberi természet lényegének eredeti sajátsága, az ember teste-lelke minéműsége — imago Dei s. iustitia originális primo homini naturalis fűit — vagy, mint Luther mondja In <ren. c. III. —: „statuimus iustitiam non fuisse quod dam donum, quod ab extra accederet, separatum a natura hominis, sed fuisse vere naturalem, ut natura Adam esset diligere Deum, eredére Deo, cognoscere Deum —. Másrészt azonban tiltakoznunk kell azon következtetés ellen is, melyre egyházunk tana alapján némely prot. theologus — p. o. Flacius — jutott, kik ugyanis hivatkozással arra, hogy az Istenkép — imago Dei — nem természetfeletti adomány — donum supernaturale —, hanem az emberi természet lényegének eredeti alkató eleme s hogy az, mint ilyen, az eset következtében elveszett, kimondották, miszerint ígyen az ember lényegileg — essentialiter — megromlott. E nézet téves, mert az Istenkép — imago Dei — csak az esetben lényegi, ha azt az Istenség absolut képére, vagyis a Fiúra vonatkoztatjuk; ellenben, ha ugyanazt az emberekre vonatkoztatjuk, csak esetleges, m. p. részint egyetemleg — generaliter —, midőn is alatta a még az eset után is megmaradt általános Istenhez való hasonlatosságot, részint pedig különleg vagy sajátlag — specialiter —, midőn alatta az eset előtt létezett paradicsomi Istenképet értjük —. Imago Dei accidentalis sumitur generaliter et abusive pro generali quadam analógia aut convenientia cum Deo, specialiter et proprie pro excellenti et simillima conformitate cum Deo archetypo —. Szóval az Istenkép — imago Dei — természeti — naturalis — ugyan, de még sem lényegi — essentialis —, hanem csak esetleges — accidentalis — tulajdonság.