Haubner Máté dunántúli evang. superintendens emléke. Sopron 1881.

4. Haubner Máté superintendensnek Győrött 1848. évi deczeinber hó 3-án kelt, a dunántúli evang. egyházkerület lelkészeihez s tanitóihez intézett pásztorlevele

54

megőrzése körül vetélkedve példásan őrködött. Nekünk tehát alig maradt több tennivalónk, mint jeles kormányunkat czélszerű intézkedéseiben támogatnunk s hiveink lelkesültségének kellő irányt adnunk.

Az időpont, mely közremunkálásunkat nagyobb mérték szerint igénybe veszi, ezentúl álland elő. A most bekövetkezendő évszak zordonsága, Isten segítségével, a csatáknak egy időre legalább szünetet parancsoland s a harczok megszűntével aligha néhány békés napjaink nem lesznek. — ügyde épen ezen békésebb napok lehetnek olyanok, melyek nemzeti közügyeinkre nézve veszélyesekké válhatnak. Mert a virasztásba hamar beleunó és bajt nem látó nép a jobb napokban szokott a gondatlanság mámorába sülyedni; a ravasz ellenség pedig épen ilyenkor nem nyugszik ; épen az ilyen alkalmakat szokta fölhasználni, hogy az igaz ügy fönntartásához nélkülözhetlen egyetértés, öszszetartás, lelkesűlés tiszta vetésében, hitszegő csalás, ámítás, kecsegtetés, ijesztgetés által megvesztegető konkolyát széthinthesse.

Azért most lesz szükséges különösen nekünk megkettőzött figyelemmel őrködnünk és működnünk, hogy a cselszövő ellenség akármi- nemű kísérleteivel is híveinket el ne kábitsa, és nemzeti szent ügyeink iránt eddig jelesen kitüntetett buzgóságunkat el ne hamvaszthassa. Amit most annál hatályosabban fogunk tehetni, minthogy eddig elszórva volt nyájainkat magunk körűi jobban öszszegyüjthetendjük.

Részemről, föpásztori tisztemnél fogva, különösen kötelezettnek érzem magamat Titeket, kedves lelkész és iskolatanitó szolgatársaimat a Krisztusban, ma, ádvent i-ső vasárnapján, midőn Isten kegyelméből egy uj egyházi évet megkezdhetni szerencsések vagyunk, jelen pásztori levelem által igazi testvéri szeretettel egytől egyig fölszólítani, hogy velem egyetértve s öszszefogva megújult erővel egész tehetségünkből iparkodjunk evangélmi keresztény szellemünket az által tüntetni ki, hogy hiveinket Ilonunk minél lelkesebb polgáraivá, s nemzeti igazságos ügyünk minél hatalmasabb védőivé tegyük. Ezt azon meggyőződésnél fogva kell eszközölnünk, miszerint jelen szeplőtlen jellemű kormányunk nemes törekvései által édes Magyarhazánknak és evangélmi Anya- szentegyházunknak legmagasb érdekei anynyira egybe vannak olvadva, hogy mind azok, kik hazánk ezen érdekeinek roszakarói, evangélmi A nyaszentegyházunknak sem lehetnek baráti, — s midőn mi nemzetünk életügyeit az ilyen roszakarók ellen élet-halálra védelmezzük, evangélmi Anyaszentegyházunk iránt gyakoroljuk tartozó kötelességünket.

Hogy ne láttassam valami helytelent, vagy túlságost követelni