Haubner Máté dunántúli evang. superintendens emléke. Sopron 1881.
3. Haubner Máté superintendens életrajza. Külön lenyomat a „Protestáns Egyházi és Iskolai Lap* 1881. évi folyamából. Irta Poszvék Sándor lelkész, a soproni theologiai tanintézet tanára
nem egyszer nyíltan kifejezést is adtak. Első sorban tehát az erkölcsi hatalom ellenállhatlan befolyásának kell tulajdonítani, hogy a kákán is csomót kereső rendőrség a gyanakodó kémkedés szerepéből kiesett, valahányszor azt Haubner irányában alkalmazásba venni szerette volna. Másrészt annak oka, hogy Haubner ment maradt azon zaklatásoktól, melyek Sopron lakóinak türelmét — tán nagyobb mértékben, mint egyébütt — nehéz próbára tették, azon kitűnő társadalmi állásban is rejlett, melyet fia, a keresett orvos, kinek szolgálatát a legfelsőbb körökben anynyiszor vették igénybe, már akkor e városban elfoglalt. Az alatt, mig ő Patmosában csendes viszszavonultságban, folytonosan társalogva a múzsákkal, sorsa jobbrafordulását türelemmel várta, családja s nagyszámú tisztelői mindent elkövettek, hogy ismét elfoglalhassa azt a tért, melyen oly sikeresen működött. Még 1852-ben, midőn az ifjú fejedelem Győr városát magas látogatásával megtisztelte, két, atyjokért minden áldozatra kész leánya, Matild s Bella, személyesen fordultak gyermeki hő kérésükkel a nemes indulatáról ismeretes uralkodónak atyai szivéhez. De a mindenható kormánytanácsosoknak sikerült meghiúsítani e lépés sikerét. Az ürömpohár csordultig megtelt, midőn Haubner az önfeláldozó gyermeki szeretet lépése eredménytelenségének hírével együtt forrón szeretett Bella leányának váratlan elhunytáról értesült, kinek halálos ágyához, koporsójához a száműzött apának sietnie nem lehetett! Lépéseket tettek Haubner érdekében egyes nagybefolyású férfiak, a kerület is ismételten folyamodott engedélyért, hogy az, kit törvényes superintendensének elismerni soha meg nem szűnt, ismét elfoglalhassa az egyházban azt a helyet, melyről az absolut kormány jogtalan hatalma leszoritá, s midőn erre kedvező válasz felülről nem jött, mindent elkövetett, hogy főpásztora legalább a soproni theol. tanintézeti tanárok sorában foglalhasson helyet. Azonban ez is hiúban volt. Haubner iránti kegyeletének, hozzá való ragaszkodásának szép tanujelét adta különösen a sopronmegyei nagy-geresdi gyülekezet. Ennek jeles, fáradhatatlan lelkésze, Pálfy József, 1853-ban Sopronban a theol. tanári székek egyikét foglalta el. Az árvaságra jutott gyülekezet elég vakmerő volt, Haubnert választani lelkészül, még nagyobb vakmerőséget tanúsított az által, hogy ámbár felsőbb helyen tudni sem akartak e tényről, ragaszkodott a törvényes választásban nyilvánult közbizalom emberéhez, folyamodott, három évig várakozott, tűrt, mig végre is szívós kitartása diadalt aratott. Haubner 1856 tavaszán 40
