Haubner Máté dunántúli evang. superintendens emléke. Sopron 1881.
3. Haubner Máté superintendens életrajza. Külön lenyomat a „Protestáns Egyházi és Iskolai Lap* 1881. évi folyamából. Irta Poszvék Sándor lelkész, a soproni theologiai tanintézet tanára
30 volt azon Máriáknak, kik „a jobb részt választották;“ kikben az Isten iránti határtalan bizalom oly nyugodt, derült kedélyvilágot teremt, melynek fényét a nehéz gondok éje sem képes homályba boritani, melynek sugarai a gyermeki szivben a benső vallásosság, nemes kedély, szilárd jellem fejlődésének első, leghatályosabb ébresztői. Az egészséges légkörben egészséges fejlődésnek indult a gyermek. Szülői korán vették észre jeles szellemi tehetségeit, a határozott, erős hajlamot azon pálya iránt, melyre mély vallásos kedélyénél, szilárd akaratánál fogva teremtve, hivatva volt. A taníttatás gondja háttérbe szorult, a gyermek hivatottsága döntött, s a korlátolt anyagi viszonyok közt élő, számos gyermekkel megáldott szülőknek bizalommal párosult szeretete azon merész elhatározásban nyert kifejezést, hogy hókat taníttatják. A szülői remény tárgya, miután részint szülővárosában, részint Győrött az ismeretek elemeiben kellő oktatást nyert, 11 éves korában a dunántúli egyházkerület „alma mater“-je, a soproni lyceum növendékei közé vétetett fel. Itt mindig az elsők közt foglalt helyet s a legnagyobb mérvben bírta tanárai rokonszenvét s becsülését. 0 s néhány kitűnő tehetségű tanulótársa, kikhez a barátság köteléke fűzte, méltán magokra vonták mind azoknak ügyeimét, kik a jövő nemzedék fejlődése iránt meleg érdeklődést tanúsítva, a lyceum beléletével szoros kapcsolatban állottak. Nyolcz évet töltött Sopronban, azon éveket, melyekben az anyny^ szép reményre jogosító gyermek ifjúvá, eszményeiért lelkesülő, kitűnő tehetségei s vasszorgalma folytán közbecsülésben álló, derült kedélye miatt mindenütt szívesen látott ifjúvá fejlődött. De ekkor, ha rövid időre is, a tanulói pályáról le kelle lépnie. A szép készültségü ifjú Pozsonyba, Habermayer Mátyás úri házához nevelőnek hivattatván, a megtisztelő ajánlatot, bár nehéz szívvel, elfogadta. Csak ez úton remélhette, hogy külföldi egyetemeken tanulmányait jó sikerrel bevégezve, hő vágya valósuland. Szülőitől nem várhatván anyagi segélyt, ö is, mint anynyi jelese egyházunknak, önmagára volt utalva, saját buzgalmának kellett pótolnia azt, mit a sors szülőitől megtagadott. Egy évi nevelősködés után Jénába ment, hol, mint maga mondja „curriculum vitae“-jében, melyet akkori szokás szerint sajátkezüleg irt a fölavatottak anyakönyvébe — a legboldogabb évet töltötte, egy Gabler, Danz, Voigt, Oken, Luden s Münchow előadásait hallgatva s menten anyagi gondoktól egész odaadással tanulmányainak élve.
