Haubner Máté dunántúli evang. superintendens emléke. Sopron 1881.

1. Gyászbeszéd, melyet Haubner Máté, dunántúli evang. nyugalm. superintendeus hamvai felett, a soproni evang. templomban 1880. évi szeptember hó 14-én tartott Karsay Sándor, a dunántúli egyházkerület superintendense

Istenem! ki fog bemenni Örömödbe egykoron?

És ki fog vigalmat venni

Fenn a mennyben jobbodon?

Az, ki mint a csillag fénylik;

Szóban tettben hü s igaz;

Aki hived volt mindvégig,

Boldog lesz nálad, csak az.

Alapige: Máté 5, 16.

Úgyfényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. —

Gyászoló keresztyén hívek! Az élet szövétneke bármily sokáig égjen is, elvégre kialszik. Mert attól, ami kezdetét vette, nem maradhat el a vég sem; annak, ami lett, elébb utóbb meg is kell szűnnie.

De miként a fényes nap, lenyugvása előtt, még egyszer viszsza- veti sugarait a láthatárra, melyen ragyogott; úgy a sokáig és szépen fénylett életszövétnek sem alhatik ki anélkül, hogy viszsza ne tükrözze ama világosságot, melyet pályáján terjesztett.

Gyászoló hivek! dicsőült halottunkban is, az Ur egy hü szolgájának életszövétneke aludt ki. Sokáig és szépen, még a közbe jött viharok közt is, fényesen és meszsze világított az. Azért az élet szinte legszélsőbb határánál, a 86. évben sem láthatjuk annak kialvását anélkül, hogy emlékezetünkben fel ne merüljön azon hoszszú és cselekedetekben gazdag életpálya, melyet az bevilágított. — Azok, akik