Fabó András szerk.: Rajzok a magyar protestantismus történelméből. Pest 1868.

III. Bethlen Gábor kora. Roth Márton

tátott, s lelkismerete ellenére a falu népének azon egyházhoz kellett tartoznia, mely egyháznak tagja volt a kastély vagy a vár ura. Az oligarchák e vallásos türelmetlensége Pázmán térítgetéseinek nagyon kedvezett — mert ennek csak a nagy birtokosokra kellett hálóját kivetnie, s ime ha ezeket megkaparíthatta, ezek maguk után vonták alattvalóiknak egész seregét. Ezen magas állású proselyták — kevés kivétellel — annyira el voltak fogulva, hogy ezek az uralkodó vallásitürelmetlenség hályoga miatt, a megtámadt protestáns jogokban, egyúttal alkotmányos nemzeti szabadságuk ereklyéjét veszélyeztetve be nem láthatták. Ily kedvezőtlen akadékos körülmények miatt a nemzeti s vallási ügy óhajtott nagyszerűségében nem sikeresítetheték. Egyedül Bethlen Gábor szelleme s kitartó ereje volt arra hivatva, hogy az ellen sötét lelkeinek határozott „álljt!" kiálthatott — s szavát nyomatékos ágyúzene közt Bécs falai alatt is visszhangoztathatá. Bethlennek Bécs alatt több izbeli megjelenése, s gyakori ostromállapot, eljuttatták őt azon czélhoz, mely felé rendelkezhető csekély eszközeivel alig evezhetett volna. Bethlennek folyton fenyegető állása, s a minden pillanatban megifjúlt erővel könnyen megújítható népfelkeléstől tartó félelem — a jezsuitákat kényszeríté Bethlennel békekötésre, s legalább egy időre az evangélikusok üldözésével fölhagyásra. A mit a fegyver kivív, azt gyakran a toll veszti el. Ezen állítás ellenkező értelemben alkalmazható Bethlenre. Az általa követett politika eredményezte számára többnyire azt, mit fegyverrel el nem érhetett. 0 szerencsésebb,következŐleghatalmasabb államférfi volt, mint hadvezér. S így lett a kamarilla veszélyes ellenévé, mely ellen, mint nagy tehetségű államférfi, épen ott győzött, hol ezt legkevésbé várta. 0 diplomatiaikapcsolatban állt az európai uralkodó udvarokkal,melyekrészint meggyőződésből, részint az ausztriai uralkodó ház növekedhetőségétol ^1 félelmökben, lettek a protestáns ügynek sorsosivá, s a harmincz éves háborúnak részesivé. Ha Bethlen H. Ferdinand székvárosát szünetlenül nem fenyegeti, s ha keleten, mint ott, a vallásszabadság egyedüli védője kardot nem ránt — nem vonta volna-e össze a reactio összes hadseregeit Némethonban, — s a hadjárat még első kezdő éveiben Luther és Kálvin műve könnyen romokba dűlhetett, s a protestantismus kapott sebeiben elvérez-