Fabó András szerk.: Rajzok a magyar protestantismus történelméből. Pest 1868.
III. Bethlen Gábor kora. Roth Márton
Ezen arithmetikai számoszlopzatok kissé lehfísiték a fekete szoknyások nagyon is vérmes reményeit, s Ferdinand ezen hirek nyomása alatt, meghajolt, Thurzó s több béke után epedő magyar koronatanácsos azon kérelmére, hogy kimélné meg a hazát ennyi külfegyveres erő pusztításától, s a nemzetet a küszöbön álló nagy vérontástól. Az egyezkedés most már gyors léptekkel haladott, 1624.-ik év május 8.-dikán a nikolsburgihoz hasonló szerződés meg is köttetett, azon kivétellel, hogy Oppeln és Ratibor ezentúl is Ferdinand birtoka maradjon, ki most ezzel fiát megajándékozá. Bethlen még e kiegyezkedésben sem látta nemzete jogainak, s ahit és lelkisméretszabadságnak kivánt biztosítékát. Hogy e mennyei két kincset, mely szivével oly annyira összeforrt, szilárdabb alapra fektethesse, Bethlen, a hona iránt lángoló fejedelem, eddigi eljárásától egészen eltérő politika ösvényére lépett, mely ugyan rosz akaratú félremagyarázással jellemére könnyen vészfényt vethetett volna, de részrehajlatlan szemüvegen tekintve, Bethlen ez által is fáradhatlan s tántoríthatlan tiszta hazaszeretetének jeleit adá. 0 ugyanis most a bécsi udvarral akart szövetkezni, hogy egyesűit erővel a már úgy is fogyatkozásnak indult törökholdát Hunyadiak a hónából kirekeszthesse, s Árpád szent örökségét, melyet eddig a jezsuiták papuralma, s a bécsi kormány önkényhatalma s a török nyers erő bitoroltak, vegyes vérből származandó utódoknak kezére játszhassa s biztosíthassa. Ily szeplőtlen érzelmektől vezéreltetve az osztrák uralkodó házzal vérrokonságba akart lépni, ha ez a jezsuita cselszövényeket beszüntetni, Magyarhon nemzeti szabadsága ellen kovácsolt terveivel fölhagyni, s maradandó békebiztosítékot nyújtani késznek nyilatkozik. Bethlennek ezen, legtisztább hazafiúi szívből eredt ajánlata is megtört Loyola utódainak Bécsben magát makacsul befészkelt s megrögzött sötét szellemén. De Eszterházy Miklós is ellenszegült a Bethlennel való ilynemű egyezségnek, nemkülönben Pázmán Péter, a térítő bibornok prímás is ki annyira megkedvelt jövedelmező mesterségével sehogy sem akart volna fölhagyni még a haza javának oly annyira üdvözítő szine alatt sem Ha már a haza legtekintélyesebb államférfiai önérdeküket a hon közérdekének feláldozni s alárendelni nem tudták, mit lehetett volna várni az idegen ministerektől, kik a despotikus önkény zátonyaiba sülyedve, a népeket üdvözitő szabad eszmékhez soha nem is férhettek, s ábrándeszméiket csak hóhérpallos- s gályarabsággal
