Fabó András szerk.: Rajzok a magyar protestantismus történelméből. Pest 1868.

Előszó

juk, haszonnal lapozgathat, JÉs mivel sajnosán kell tapasztalnunk, hogy németországi testvéreink egyházunknak ugy múltjáról, mint jelenéről is kevés ismerettel birnak: hogy legalább multunkkal s habár szintén csak töredékesen, Őket is némileg megismertessük, de németajkú hazánkfiai tekintetéből is, a czikkeket egyszersmind németül is közrebocsátottuk. Kik voltak a vállalatnál munkatársaim? látni fogja a nyájas olvasó. A tárgynak, melyről irni akartak, ugy szintén a nyelyvnek, melyen müveiket fogalmazni kivánták, választása szabad tetszésökre levén bízva : némelyek magyarul, mások németül dolgoztak a szerint, a mint vagy az egyik, vagy a másik nyelvnek tökéletesb birtokában vannak s igy Ion, hogy a magyar munkálatokat németre s viszont fordíttatnom kelle. A közlött czikkekrol kevés mondanivalóm van. Hálás szívvel a mennyei gondviselés iránt vallomást kell tennünk, hogy voltak magyar protestáns egyházunknak jó napjai is, noha ezek felett is, ugy szólván, fegyveres kézzel kellett őrködnie. És midőn e jobb napokat és azoknak eszközlőit, vagy legalább a romok megmentőit veszi kereső tolla alá a magyar protestáns történetíró, lehet-e föl nem találnia Bethlen Gábort, a polgári és vallási szabadság e bajnokát, ki szemben a nagy befolyású és tudományú Pázmán Péternek és Eszterházy Miklósnak a Protestantismus kiirtására irányzott, majdnem egészen sükerült törekvéseivel, hatalmas védője, megmentője volt egyházunknak s kora legnagyobb fejedelmeihez magaszlik fel ?. Csuda-e tehát, hogy munkatársaim közül ketten vállalkoztak megírni a nagy férfiú harczok közt lezajlott pályáját s a vallásszabadság körül szerzett halhatatlan érdemeit ?. Más oldalról ha egyházunknak szenvedésekben sokkal, de sokkal gazdagabb eseményeiből tárgyat akar választani a magyar Protestantismus történetirója : választhat-e szomorúbb korszakot I. Leopoldénál, kinek uralkodása alatt az üldözés nemeinek feltalálásában oly bizonyítványát adá leleményes eszének a jezuitismus, melyhez hasonlót nem mutathat egy ország történelme sem. Nem volt-e hát természetes, hogy e szomorú korszak rajzaink közül nem csak ki nem maradhatott, hanem multunk más, szenvedésteljes képeivel is találkozik itt az olvasó?. És az egyházegyetem, az egyes gyülekezetek közös szenvedésein kivül mennyit szenvedtek az egyes vértanúk, arról fogalmat adhat Krman Dániel életrajza.