Fabó András szerk.: Rajzok a magyar protestantismus történelméből. Pest 1868.
VII. Krman Dániel, az evangélikus egyház egyik vértanúja a mult századból. Szeberényi Lajos
VII. Krman Dániel, az evang. egyház egyik vértanúja a múlt századból. Szeberényi Lajos, pozsonyi ágost. vall. evang. paptól. Alig van ország, melynek egyháztörténete gazdagabb volna megható tragicus jelenetekben, mint Magyarország a reformatio első két századában. Ha ama néróihoz hasonló üldözést mellőzzük is, mely 1672-től 1681-ig oly pusztitólag vonult végig a hazán, és melyről a nápolyi tengerpartok is szomorú tanúbizonyságot tehetnek: azon kivfíl is százszor meg százszor lobbant föl a pokoli türelmetlenség emésztő lángja, hogy Jézus Krisztus jámbor szolgáit elnyelje, az isten dicsőségére nagy áldozatokkal emelt templomokat elhamvaszsza; a hitben erős híveket földönfutókká tegye, a gyöngéket kísértetbe ejtse. Ha tehát van egyház, melyre Pál apostol szavai (1 kor. 3, 13) „Mindennek munkája nyilván leszen; mert a nap megmutatja, mert a tűz által megjelentetik; és mindennek munkája minemű legyen, a tűz megpróbálja" alkalmazhatók: akkor a magyarországi protestáns egyház az, mely az üldözések tűzpróbáját dicsőén kiállta. És noha a megpróbáltatások e nehéz napjaiban az egész egyház egyetemének tántoríthatlanul kellett állnia, hogy a rohanó és romboló ár el ne sodorja: akadunk különösen egyes jellemekre, melyek a többi közül különösen kiváltak. Ugy tűnik föl múltban merengő lelkünk előtt ez egyház, mint valamely szilárd cserfákból álló erdő, melyben imitt amott egyes fák csúcsaikkal többi testvéreik fölé emelkednek. Ha jő a vihar, az egész erdőnek neki fekszik ugyan dühöngő erejével: de különösen érinti a magasba kiemelkedő erős fákat, s valamint amazok közösen egymást födve, ugy ezek is fön a magasságban, noha — távol állván egymástól — egymást nem támogathatják, ellenállnak a vihar pusztításának, s ereje kénytelen 'szilárdságukon megtörni. Ilyen kiváló jellem azon férfiúé, kinek életvázlatát itt adni akar-