Fabó András szerk.: Rajzok a magyar protestantismus történelméből. Pest 1868.

VII. Krman Dániel, az evangélikus egyház egyik vértanúja a mult századból. Szeberényi Lajos

VII. Krman Dániel, az evang. egyház egyik vértanúja a múlt századból. Szeberényi Lajos, pozsonyi ágost. vall. evang. paptól. Alig van ország, melynek egyháztörténete gazdagabb volna megható tragicus jelenetekben, mint Magyarország a reformatio első két századában. Ha ama néróihoz hasonló üldözést mellőzzük is, mely 1672-től 1681-ig oly pusztitólag vonult végig a hazán, és mely­ről a nápolyi tengerpartok is szomorú tanúbizonyságot tehetnek: azon kivfíl is százszor meg százszor lobbant föl a pokoli türelmetlenség emésztő lángja, hogy Jézus Krisztus jámbor szolgáit elnyelje, az isten dicsőségére nagy áldozatokkal emelt templomokat elhamvaszsza; a hitben erős híveket földönfutókká tegye, a gyöngéket kísértetbe ejtse. Ha tehát van egyház, melyre Pál apostol szavai (1 kor. 3, 13) „Mindennek munkája nyilván leszen; mert a nap megmutatja, mert a tűz által megjelentetik; és mindennek munkája minemű legyen, a tűz megpróbálja" alkalmazhatók: akkor a magyarországi protestáns egyház az, mely az üldözések tűzpróbáját dicsőén kiállta. És noha a megpróbáltatások e nehéz napjaiban az egész egyház egyetemének tántoríthatlanul kellett állnia, hogy a rohanó és rom­boló ár el ne sodorja: akadunk különösen egyes jellemekre, melyek a többi közül különösen kiváltak. Ugy tűnik föl múltban merengő lel­künk előtt ez egyház, mint valamely szilárd cserfákból álló erdő, mely­ben imitt amott egyes fák csúcsaikkal többi testvéreik fölé emelked­nek. Ha jő a vihar, az egész erdőnek neki fekszik ugyan dühöngő ere­jével: de különösen érinti a magasba kiemelkedő erős fákat, s vala­mint amazok közösen egymást födve, ugy ezek is fön a magasságban, noha — távol állván egymástól — egymást nem támogathatják, el­lenállnak a vihar pusztításának, s ereje kénytelen 'szilárdságukon megtörni. Ilyen kiváló jellem azon férfiúé, kinek életvázlatát itt adni akar-

Next

/
Oldalképek
Tartalom