Fabó András szerk.: Rajzok a magyar protestantismus történelméből. Pest 1868.
V. A magyar evangélikus egyház történetének leggyászosabb lapjai 1650 — 1676 Petz Gyula
Pálffy parancsára szintén mind a két pap távozni kényszerült. *) Bártfán Kolozsvári István prépost és apát kisértette meg szerencséjét. És miután itt sikerült neki a templom elvétele, térítési útját egyházlátogatás ürügye alatt folytatta, hogy ebbeli kegyes szándékát jun. 2.-káu Eperjesen is végrehajtsa. Itt segítségére volt Szegedi Eerencz, egri püspök, ki betöretvén a templom ajtaját, azt itt azon ürügy alatt vétette el, hogy rom. katholikusok által építtetett vala fel. Ekkor vesztette el Eperjes két templomát, négy papját, nagyszerű kollégiumát, tíz tanárát, és négyszáz evang. tanuló kiutasíttatott a városból. **) Hosszas volna elbeszélni mindazon kegyetlenségeket, melyeket Széchenyi György kalocsai czímzetes érsek Borsod, Gömör, Torna, Sáros, Abauj és Zemplénvármegyékben, Bársony György püspök a Szepességen követtek el a protestánsokon, mindenfelé katonai segítséggel elvévén ezeknek templomaikat. Nem akarjuk említeni mint járt el ez utóbbi Nyitra ***) vármegyében. Elég az hozzá, hogy eliszonyodik az ember, ha Pilarik „Currus Jehovae mirabilis" czimű munkájában olvassa, minő kegyetlenségeket követett el Tura-Lúkán és Miaván a protestánsokon, f) Nem is csuda, hogy ily kegyetlenkedések ellenszegülést idéztek elő a protestánsok részéről, ugy hogy Miaván a püspök emberei és a lakosság közt véres ütközet keletkezett; -hasonlókép Szenicz mezővá*) Jobann Liebergott's Tagebuch von der Wegnahme der evang. Kirchen und Schulen im Jahre 1672. p. 44. Ribini : Memorab. II, 16. 17.. **) „Crevit Pomario moderánte in dies collegii eperiessiensis flos ; neque, tarnen diu durabat haecce ejus secunda fortuna. Jam namque mense septembri ann. 1672. pröfessores cum discipulis urbe jubebantur migrare, non tarnen prius quam urbe die 11-mo martii anno 1673. per comitem Ferd. Volkra capta, in exsilium sunt ejecti.Quae a festo Michaelis ann. 1672. ad d. 14-tum martii ann. 1673quavis die Eperiessini fuerunt acta, haec Pomarius in opusculo manuscripto, „Acta tragica Reformationis Eperiessiensis 1673" accurate enarravit." Programmá Eperiessiensis 1834. Decadis III-tiae rectorum scholae eperiessiensis particula prior. Cassoviae. Ant. L. Munyay. ***) Nyitrában Pritrzsd, Szenicz, Szobotistye, Tura-Lúka és Miava községekben néhány száz vad, eretnekek vérét áhítozó horvátok segedelmével akarta elvenni a templomokat s elűzni papjaikat. Miava lakosai ellenállván jul. 14.-kén, a püspök kísérőivel erőszakhoz nyúltak, a horvátok tüzelni kezdtek, mire két földmivelo azonnal elesett. Ez által felizgatva először a püspök testvérét agyon lőtték, magát a püspököt pedig majdnem agyon verték volna, ha az ev. lelkész Krman Dániel közbenjárása által meg nem mentette volna, f) Merle d'Aubigné 238 -241..