Kiss Jenő: A főiskolai reform (Sopron, 1918)
42 tek, — nem lehet az igazság keresésére hivatott egyetem köréből kizárni. Schneller a felekezeti theol. fakultások helyett ált. vallástudományi fakultást óhajt. (i. h.) Szerényen véleményem szerint itt a ker. vallás ill. az egyes ker. felekezetek tudományos meggyőződésének kellő vizsgálatára nem volna hely, ha pedig teljesen kiépítenék, kathedráinak számával elnyomná a fii. fakultást, amellyel szerves kapcsolatban állana. A különböző felekezetek theol. hallgatóinak közös theológiai előadásokra való összegyűjtése nem a kölcsönös szeretetnek, megértésnek, hanem a meddő vitatkozásoknak, folytonos határvillongásoknak és súrlódásoknak áldotlan következményeivel járna. Elvi szempontból tehát egyházunknak joga van egyet, theol. fakultásra. Más kérdés, hogy a hazai viszonyokra való tekintettel milyen formában követelje, s a maga által fenntartott theol. akadémiáihoz milyen viszonyba hozza. Erről lejebb. Immár csak történeti értéke van azon törekvéseknek, melyek lelkész képzésünket a tanitó képzéssel akarták szoros kapcsolatba hozni, illetve összevonni. Ε tekintetben joggal hangsúlyozza Schneller (Beszédek s a theol. ak. fejlesztésére vonatk. dolg. 154. k. k. o.) hogy nemcsak a tanulók, hallgatók eltérő műveltségi foka, tanárok eltérő előképzettsége, hanem a két pályának elvi önállósága teszi lehetetlenné azt, hogy a kettőt összevessük. Mindkét pálya egész embert kiván, egyesíteni a kettőt nem csak az állam erre vonatkozó törvényei, hanem elvi nehézségek miatt sem lehet, bár azt az egyház és iskola jövendő vezetőinek közelebbi .hozása céljából megengedhetőnek tartaná, hogy ált. paedagogiai kérdésekről a tanítóképző intézeti tanárok, viszont a vallásoktatás elméletére vonatkozó és egyéb a leendő tanítót közelről érintő vallási kérdések tárgyalása céljából