Kiss Jenő: A főiskolai reform (Sopron, 1918)

24 egyetemi tanulmányozással töltik, míg a nem tanuló, tétlenkedőket nem érintené, mert ők az előadások megkezdése után sem változtatják meg „munkakörüket". Mindezen intézkedéseknek a hallgatóságra való szomorú hatása mellett a tanárokra is zavaró hatásuk van. A tanszabadság fontosságát ők érzik legjobban, s ezért ennek megcsonkítása őket érinti legközelebbről. Mint láttuk fizikailag is bénítólag hat rájuk a kollokviumok, vizsgák megtartása, hónapokat rabolva el az egyetemi előadások idejéből, de még jobban köti őket az a körülmény, hogy a vizsgákra való tekintettel nagy vonásokban megállapított keretek közt kell mozogniok, ami nem teszi számukra lehetővé, hogy saját speciális tanulmányaikat is, ahol előbbre vitték a tudományt, a hallgatók elé állíthassák. A hallgatókra kötelezővé tett előadáslátogatások zavaró visszahatásait a tanárokra már fennebb láttuk. Arra is utaltunk, hogy a tanári hivatást jórészt hivatallá épen a leckepénz rendszer megváltása tette. A leckepénz rendszer megalázó hatásáról szó nem lehet. Az a hallgatók szeretetét ill. bizalmát fejezi ki tanárjukkal szemben, hogy némileg is viszonozzák az ő értük való fáradozását. A hallgató tudván azt, hogy az előadásokra való beiratkozás a leckepénz megfizetését vonja maga után, vigyázni fog, s ha valamely előadásra beiratkozott, ezzel kifejezte, hogy szive odahuzta, s az érte járó 16—20 kor-t örömmel fizeti le, s szorgalmasan látogatja az előadást. A tanárt viszont eredeti hivatásának jellegében erősíti meg függetlenségének egy főbiztosítéka. Az által, hogy a leckepénzek az állam pénztárba kerülnek, s megváltás cimén óraszám szerint kapnak az egyes tanárok kárpótlást, teljesen az állam hatalma alá kerülnek; s mivel nem az előadás tartalma, hanem az óraszámtól függ a megfelelő „jutalék", ez az előadás színvonalának emelkedését is gátlólag folyásolja be. Az az ideális viszony