Sztehlo Kornél: Felolvasások VII. Az emberi lélek és értéke. VIII. Tömörüljünk! IX. A házassági elválás problémája (Budapest, 1911)

Az emberi lélek és értéke

8 óvakodnak attól az elha lt embert halála után nevén szólítani, mert attól tartanak, hogy ezzel vissza hívják a halottat. Lengyelen, hazánkban egy ilyen őskori lelhelyon 130 ilyen hullát találtak guggoló helyzetben egymás mellé fektetve. A karok ós combok kagylóból készült gyöngyfűzérekkel voltak körülaggatva, aminek célja szintén az volt, a halottakat kiengesztelni. Nagy haladást tett az emberiség, midőn a bronszkorszakban, két-háromezer évvel Krisztus előtt az addig oly rettegett visszajáró lelkek rémes gondjától a hullaégetés szokása által szabadult. Most már azt hitték, hogy ezáltal az elhunytak lelke az élőkre nézve ártalmatlanná van téve és hogy a lelkek, ha nem is semmisülnek meg teljesen a tűz által, de már csak árnyékóletet élnek és egy arra különrendelt világba költöznek, ahonnan nincs helye visszatérésnek. A keresztyénség élesztette megint fel a hullák eltemetésének szokását a feltámadás rosszul megértett hitének befolyása alatt. A szellemektől való félelemmel erős kapcsolatban volt a varázslás és a varázserőben való hit. Ez abból állott, hogy egyes embereknek, többnyire bizonyos varázsformulák elmondásával és különös varázsszerek szertartásos alkalmazásával hatalom tulajdoníttatott a gonosz szellemekre hatni, azokat barátságos vagy ellenséges irányban cselekvésre bírni. Varázserőt tulajdonítottak némely tárgyaknak (fetischismus) és az ebben való hit valóságos imá dássá fajult. A róm. katholikus egyházban még ma is fennmaradt Madonnakép-kultusz erre a fetischismusra vezethető vissza. Az egyptomiak már több ezer évvel Krisztus előtt istenként tisztelték Isist, a termékenység Istennőjét, akit Horussal, a napistennél karján ábrázoltak. Azt, hogy Isis homlokára