Sztehlo Kornél: Felolvasások VII. Az emberi lélek és értéke. VIII. Tömörüljünk! IX. A házassági elválás problémája (Budapest, 1911)

A házassági elválás problémája

40 vagyoni kérdések rendezésénél és a gyermekek elhelyezése kérdésében. És az a sajátszerű, hogy jogrendünk, amely kíméletlen tud lenni ott, ahol a bontás kérdéséről van szó, a házassági viszonyból kifolyó vagyoni és gyermekelhelyezési kérdésekben a legnagyobb igazságtalanságoknak nyit tárt kaput. Látni fogjuk ezt néhány példából. Elfogadta a törvénykezési gyakorlat, hogy a nőnek, aki férjétől különél, csak akkor jár nőtartásdij, ha ő maga egészen ártatlan és nem jár, ha a különélés előidézésében ő is vétkes. Nőtartásdijat tehát csak a valóságos angyal kap, de nem emberi természettel biró nő. Ha a férjnek sikerül bizonyítani, hogy az általa vérig sértett, porig megalázott felesége azt mondotta néki elkeseredésében, hogy „gazember", ez a nő már nem kap tartást. Hiába védekezik a nő, hogy már nem bírta, hogy kitört belőle az indulat. Ä bekötött szemű Justicia nem látja az életet, hanem hallja a tanút és irgalmatlanul elutasítja a nőt. Sokkal igazságosabb e tekintetben a nómet törvény, amely szerint a különélő nőnek mindaddig, mig a házasság felbontva nincs, tekintet nélkül arra, hogy ki okozta a különélést, feltótlenül jár tartás. Előfordulhat ugyan, hogy ezen törvény folytán a férj gyakran az arra méltatlan nőt lesz kénytelen eltartani, de a tartás nem jutalom a nő hűségeért, hanem annak a ténynek a következménye, hogy a férj a nőt feleségül vette és sokkal kisebb baj, ha az arra méltatlan nő egy ideig meg nem érdemlett előnyben részesül, mint az, ha a bizonyítani nem tudó ártatlan nő megfosztatik a megélhetés eszközeitől. Azt is elfogadta a törvénykezési gyakorlat, hogy a vétlen nőnek is csak akkor itél tartást, ha nincs miből megélnie. Ha a szerencsétlen, férjétől ok nél-